Kis emlék a nagy fájdalomról

A katolikus templomtól karnyújtásnyira áll egy kicsi, öreg kopjafa, amit az első világháború utáni gyászban állított a község. Valójában egy megrepedezett faoszlop lett mára, de áll, s ma már gondját viselik az általános iskolások. Flier Éva tősgyökeres felcsúti lakos, önkormányzati képviselő, történelemtanár és nemrégiben nyugalmazott iskolaigazgató meséli a megható történetét e szerény emlékműnek. A háborút követően annyi akácfát ültettek a községbeliek a templomközbe, ahány katona elesett a faluból, s a fák többsége ma is él. Sokan nem tudják róluk, de lombjuk zöldell, átszüremlik ágaik között a napfény, eleven, élő emlékek ezek a fák. Az 1918 után állított kopjafa a szocializmus idején is helyén maradt, lekopott a nemzetiszín festék róla, benőtte a fű a közvetlen környékét, kis szürke oszlopnak nézett ki. Trianon fájdalmas mementója is volt, sokáig hallgatni illett róla.

Az Endresz György Általános Iskola diákjai fogadták örökbe néhány éve Flier Éva igazgatónő kezdeményezésére a kopjafát, mára országzászló is áll mellette, ünnepeken felvonják a magyar trikolórt. Ismét megfestették piros-fehér-zöldre, köré kicsiny kerítést húztak, réztáblán áll a dátum: 1914., s a felirat: „Aki ezt a szülőföldet szereti, a legnehezebb emberi sorsot szereti”. S hogy még teljesebb legyen az akácfák előtt, a járda mellett húzódó emlékmű, fatetőt emeltek az időjárás viszontagságai ellen az immár százévesnél öregebb kopjafa fölé. A vértesszőlősi Ferenczi Sándor vállalta az egyszerűségében is szép tetőszerkezet elkészítését a finoman díszített oszlopokkal. A zárt tetőborításra faragják a fazsindelyt, így válik teljessé a felcsúti első világháborús emlékmű és országzászló külseje.