2021.10.03. 11:00
Jobban megy az edzés is Alapon
Már az új sportöltözőkben gyülekezhetnek, ölthetik magukra a csapat mezét a meccsek és az edzések előtt az alapi labdarúgók.
Bauer Ákos, az egyesület elnöke, mindenese, sőt az egyik meghatározó játékosa Szalai János Milán polgármesterrel
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Mint azt lapunknak a helyszínen Szalai János Milán, a község polgármestere elmondta, a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően újíthatták fel az alapi sportegyesület öltözőépületét, 5 millió forint támogatást kapott az egyesület. – Ez egy 95 százalékos támogatás volt, ami azt jelenti, önerőt is kellett hozzá biztosítania az egyesületnek – mondta a polgármester; ezt az önerőt az önkormányzat tette hozzá a fejlesztéshez.
Kívülről és belülről is megújult az épület. Újak a nyílászárók: az összes ablak és a bejárati ajtó is. Emellett új festést kapott az épület. Odabent kicserélték a fűtésrendszert, az új gázkazán adja a meleg vizet is. Mindkét sportöltöző újra lett festve, s új ajtókat szereltek föl. A mosdóban szanitereket cseréltek. A polgármester elmondta, egy helybéli vállalkozás végezte a munkát. Miután egy több éve húzódó pályázati projektről van szó, s időközben a korábban elkészített költségvetéshez képest emelkedtek az árak, voltaképpen haszon nélkül, a közösség érdekében dolgozott a kivitelező.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/aGYU-70_ZF8CB_OT9FWDOrG4Hl2p1OxOeGBJ3xlX5to/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyNzIwODJkMTJiNTQ3ZTc4ZjUyNjNiOWQ4MzBiM2Y0.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Nos, közel 30 férfiember, egy jó közösség kényelmét szolgálja a megújult öltözőépület, s közvetve a játékosok családjának mindennapjait, illetve a szurkolók hétvégi örömét is.
Az alapi felnőtt labdarúgók jelenleg a Fejér megyei bajnokság harmadik vonalában vitézkednek, ott jól is szerepelnek, ám amíg nem lesz ismét ifjúsági csapatuk, addig nem léphetnek feljebb.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban