Bors Csaba büszke arra, hogy megírhatta Dég futballtörténetét is

Bors Csaba ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelynek tanulói a nyolc általános iskola elvégzése után azonnal a tanítóképzőbe mehettek, ahol – sikeres vizsga után – érettségit és diplomát kaphattak. A naptár 1961 májusát mutatta. 

Még a diploma megszerzése előtt, az akkori rendelkezések szerint, Pusztavámon testnevelést tanított az általános iskola felső tagozatában. Pedagógusi diplomával a zsebében szép éveket töltött ebben a kis falucskában. Húszéves korában őt is elvitték katonának, de szerencsére visszakerülhetett a faluba. A szép és idillikus éveket „megfűszerezte” azzal, hogy ezekben az években elvégezte a Testnevelési Főiskola labdarúgóedzői szakát, így már hivatalosan is edzőként nevelhette a jövő labdarúgóit. 

Pályafutása ezután a megye déli részére vitte, ugyanis 12 év után Dégre került, ahol nyugdíjba vonulásáig (2003-ig) tanárként, majd nevelőtanárként dolgozott. A sors úgy akarta, hogy nyugdíjas éveit ismét Pusztavámon töltse. Házasságából két gyermek született, mindketten diplomások. Lányának három gyermeke van, akik gyakran meglátogatják a nagypapát, a nagyamamát és a dédit. Fia programozó, és jó szerencséje Prágába „szólította”. 
Bors Csaba 2011-ben kapta meg az aranydiplomáját s 2021 szeptemberében a gyémántdiplomáját. A diplomaátadó ünnepségen – egészségügyi okok miatt – nem tudott személyesen megjelenni. Értékes oklevelét postán kapta meg. Nagyon örül, hogy nem felejtették el, figyelmét – mondta huncut mosoly kíséretében – most már „csak” a vasdiploma felé fordítja. 

A kérdésre, hogy az elmúlt 60 év után, mire a legbüszkébb, három dolgot említett meg. A legbüszkébb a családjára, gyermekeire, unokáira. A másik, hogy volt tanítványai közül többen is felkeresik, véleményét kikérik, tanácsait megfogadják. A harmadik, a könyv írása. Ezek szorosan összefüggenek a sporttal. Az első kötet címe: „Dég labdarúgása – a grófi csapattól 2006-ig”, a második „Mór labdarúgása 1919-2009-ig”, s a harmadik „Pusztavám sportja 1920–2015-ig”. 

Bors Csaba csendben, békességben éli nyugdíjas éveit. A pedagógiától elszakadt ugyan, de a régi barátok megmaradtak, akikkel tartja a kapcsolatot. Szenvedélye a keresztrejtvények felé nem csappant, hetente viszi borítékban a megfejtéseket a postára, reménykedve, hogy nem hibázott. Nyerni is szokott, de nem ez a lényeg. A verseny, a közdelem, a sportszerű győzelem viszont igen. Ahogy egész életében tette.