Mathias Corvinus Collegium

2022.01.21. 09:00

Képzés közösségben gondolkodó diákok számára, Fehérváron is

Van még idő megírni azt az esszét! Nyitva a jelentkezési időszak a középiskolások számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), székesfehérvári központtal is rendelkező tehetséggondozó közösségébe! Wittmann Zsolttal, az MCC Középiskolás Programjának (KP) programigazgatójával beszélgettünk.

Majer Tamás

Wittmann Zsolt szerint a Mathias Corvinus Collegium közösségében a középiskolások egymást támogatva ismerhetik meg a világnak egy-egy olyan új aspektusát, amivel adott esetben az iskolában nem is találkoznak

Forrás: Kricskovics Antal

Mióta tart ez a program országosan?

 

– A középiskolás program az egy jó 20 éves szakmai múltra tekint vissza, a 2000-es évek elején indult be. Azóta viszont nagyon nagy léptékeken fejlődött. Kiemelkedő előrelépés volt a 2013-as erdélyi nyitás, amikor először erdélyi diákok számára is megnyitottuk a Középiskolás Program nyújtotta képzési lehetőségeket. A program mindvégig e-learning alapú képzés volt, de személyes találkozásokkal, személyes készségfejlesztő képzésekkel kiegészített formátumban működött. A 2021-es évben volt a másik óriási mérföldkő a program szervezése, illetve elérése tekintetében, amikor is vidéki helyszíneken, illetve több másik külhoni területen is el tudtuk indítani ezt a képzést. Az a 20 éves tapasztalatunk, hogy a személyes képzéseken alapuló találkozások a leghasznosabbak a diákok számára, ahol nemcsak az előadóinktól, hanem egymástól is folyamatosan tudnak tanulni. Ez a fajta személyes képzési rendszer viszont korábban csak Budapesten volt elérhető, és ez földrajzilag nagyon távoli volt sok diák számára. A vidéki, illetve külhoni központok végre lehetőséget adnak arra, hogy még több diák számára tegyük hozzáférhetőbbé, elérhetőbbé a programunkat.

 

Lehetséges, hogy az e-learninghöz képest a személyes oktatás aránya nőni fog az MCC-ben, akár ez utóbbi lesz a több?

 

– Így van, ebbe az irányba mozdultunk el. Azért azt látni most a pandémia helyzetében is, hogy ugyan fenntartható, és bizonyos hatásfokkal működik a digitális oktatás és az e-learningre való átállás, de azért mind a tanárok, mind a diákok, szülők nagyon hiányolják a személyes jelenlétet és a valódi emberi kapcsolatokat. Az oktatásban azért mindig az a legminőségibb, amikor emberek tudnak egymással találkozni, és egymástól személyesen tudnak tanulni. Ezen a tapasztalaton, illetve ezen a tudáson alapulva mi is a személyes jelenlét felé mozdultunk el, és valóban, azáltal, hogy földrajzilag közelebb tudtuk hozni ezeket a központokat a diákokhoz, illetve iskolai székhelyükhöz, így elérhetővé vált számunkra az a lehetőség is, hogy akár hétköznap délutánonként, tanítási időn kívül is szervezzünk számukra szakmai programokat. Ilyenek például a szakmai klubdélutánok, vagy pedig a szombati napokon pedig az úgynevezett KP-szombatok, amelyek tömbösített, intenzív képzési hétvégét jelentenek.

 

Kik a tanárok, szakemberek, pedagógusok, akikkel a diákok találkoznak a központokban?

 

– Országos szinten, sőt akár külföldi oktatókat is bevonva állítjuk össze az oktatói adatbázisunkat, az oktatói csapatunkat. Nagyon figyelünk arra, hogy országos szinten, lehetőség szerint minél több oktatónk, minél több képzési központban tanítson, így olyan szakemberekkel, oktatókkal, trénerekkel is találkozhatnak a diákok, akikkel korábban még nem volt lehetőségük, ugyanis földrajzilag távol voltak tőlük ezek az oktatók. Figyelünk arra is, hogy utaztassuk a tanárainkat egyik központból a másikba. Meggyőződésem, hogy országszerte ugyanazt a minőséget kell biztosítani, akár Békéscsabán, akár Zalaegerszegen, akár Budapesten, akár Székesfehérváron tanul a diák, ugyanazt az oktatási minőséget kell kapnia! Fontos az is, hogy lehetőség szerint minél több, és minél távolabbról érkező oktatókkal találkozzanak, ugyanis más területeken más tapasztalatok, más tudások gyűlhetnek össze, amiket érdemes megosztani egymással, illetve vitázni róla.

 

Mi az MCC? Ha éppen a Középiskolás Programot nézzük, akkor ez egy különóra, egy baráti közösség, egy szakkör? Hogyan definiálná?

 

– Alapvetően egy közösségként definiálnám a középiskolások számára. Egy-egy vidéki városunkban ez akár egy második osztályközösség is lehet a számukra, illetve egy olyan képzési központ, egy olyan lehetőség, ahol nem ciki tanulni, ahol nem ciki kérdezni, sőt, ahol ezek mind pozitív értékként jelennek meg. Ez az a közösség, ahol tényleg egymást támogatva tudják a világnak egy-egy olyan új aspektusát megismerni, amivel adott esetben az iskolában nem találkoznak. Minden egyes képzésünket úgy építettük fel, hogy a hagyományos oktatási formákat kiegészítse, tehát új területekre, új ismereti alapokra helyezzük a hangsúlyt. Ilyen szempontból jól ki is egészítik egymást a hagyományos oktatás, valamint az MCC kurzusai. Arra is folyamatosan figyelünk a program szervezeti kereteit kialakítva, hogy sose a tanulás rovására menjen az, hogyha egy-egy diák MCC-zik.

A pályázati anyag egy egy-másfél oldalas kritikai hangvételű esszé, a középiskolások számára akár egy hétvége, néhány nap is elég lehet a megírására

Forrás: Kricskovics Antal

Kinek való, milyen diákoknak való az MCC, a Középiskolás Program?

 

– Alapvetően a közösségben gondolkozó diákoknak való, azoknak, akik szeretnének minél hasznosabb tagjai lenni a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösségüknek, gondoljunk itt akár egy osztályközösségre, gondoljunk itt akár egy városra, gondoljunk itt akár egy országra. Ezen kívül pedig azoknak a diákoknak való, akik egyetemi továbbtanuláson gondolkoznak, alapvetően társadalomtudományos területen, és kíváncsiak, érdeklődőek, nyitottak a világ történéseire, olvasnak már híreket, szeretnék még jobban megérteni a körülöttük zajló társadalmi folyamatokat.

 

Az fontos, hogy kiemelkedő tanulók legyenek az iskolájukban?

 

– Nem, alapvetően nem ez az elsődleges kiválasztási szempont, sőt sok esetben olyan diákok jelentkeznek, akik nem feltétlenül kitűnőek az iskolai tanulásban. Az viszont biztosan egy belépési pont, azt mindenképpen javaslom akár a szülőknek, akár a diákoknak, akik gondolkoznak azon, hogy csatlakoznának az MCC-hez, hogy a fő feladatuk az iskolában van. Tehát: ha az iskolában minden rendben van, akkor érdemes ez felül az MCC-vel próbálkozni. Ez az időbeosztás szempontjából is fontos, illetve nyilván a praktikus szempontok miatt is, hiszen az egyetemi továbbtanulási pontszámokat is az iskolai tananyagból, illetve az érettségiből fogják összehozni. Alapvetően az a mi javaslatunk, hogy első körben az iskola legyen lent rendben, és második körben pedig lehet jönni MCC-zni.

 

Meddig lehet jelentkezni a Középiskolás Programba?

 

– 2022. január 30-ig lehet jelentkezni, ez a felvételi határidőnk a téli felvételi időszakunkban. A sikeresen felvett diákok már a februárban induló e-learning kurzusokra, illetve a személyes jelenléti alapú képzésekre is járhatnak. Tehát január 30-ig kell elküldeni a felvételi pályázatot, ezt az mcc.hu vagy a kp.mcc.hu oldalról lehet megtenni. A pályázati anyag egy kitöltött adatlapból áll, valamint egy egy-másfél oldalas esszéből egy szabadon választott olvasmányról, színházi darabról, filmről vagy sorozatról.

 

Ez egy rövid szöveg, akár még most, egy héttel a határidő előtt is érdemes nekiállni-

 

– Így van. Egy hétvége alatt bőven meg tudja írni ezt egy középiskolás diák. Nem feltétlenül kell ezt egy frissen olvasott szövegről, nem most kell elolvasni a Háború és békét. Egy őszinte reflexiót várunk a diákoktól, egy kritikus élménybeszámolót, amiben a történet cselekményének tárgyalásán túl a saját személyes gondolatai, véleménye is megjelenik, akár adott esetben kritika is.

 

Mennyi kötelező, illetve mennyi választható feladata lesz a felvett diákoknak? Milyen lesz a következő fél évük?

 

– Alapvetően jutalmazó elvű a logika nálunk a képzési rendszerben, mivel ez egy önként vállalt plusz feladat, amit a diákok vállalnak azzal, hogyha jelentkeznek a tehetséggondozó programunkba, ezért minimum benntartási követelményt mi nem fogalmaztunk meg. Adott esetben egy időszakban lehet passziválni is, hasonlóan az egyetemi félévekhez. Azonban egy csomó olyan programlehetőség nem nyílik meg azok számára, akik passzívak a programban, amik megnyílnak az aktív diákok számára, tehát van rengeteg pályázati lehetőség, tanulmányi kirándulások, akár nemzetközi, akár belföldi tanulmányi kirándulásokról beszélhetünk, és egyéb olyan megpályázni való lehetőségek, amelyeket csak azok fognak tudni elnyerni, akik aktívak. Akik aktívak a programban, azok számára van kötelező minimum, azért, hogy ők ezt az aktivitásukat be tudják váltani. Ez félévente egy e-learning kurzust jelent, legalább kettő szombati intenzív képzési napot, vagyis KP-szombatot, valamint a klubdélutánokat is érdemes látogatni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában