Frissen Fejérből

2022.01.29. 08:30

Rá sem lehet ismerni a Szekfü utcai épületre

Lekerült az állványzat, így felfedte szépségét a Szekfü Gyula utcai rendelő: a félmilliárd forintos felújítás a vége felé közelít.

Házi Péter

Rá sem lehet ismerni a Szekfü utcai épületre

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

2021 elején ki kellett üríteni a megyeszékhely legnagyobb, alapellátást végző rendelőjét, hogy megkezdődhessen az 538 millió forintos, teljes átépítés. A napokban lekerült az épületet takaró állványzat is, így már látható, milyen szép, vidám külsejű lesz az épület. 

– Jelenthetem, hogy nagyjából már 80 százalék körüli a készültségi fok, s most már az arra járók is láthatják, mennyire átalakul a város egészségügyi alapellátása számára olyan fontos épület – számolt be a fontos építkezés állásáról Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. 

Hozzátette, a felújítást, bővítést követően hét felnőtt háziorvosi és nyolc fogorvosi alapellátás kap majd helyet a korszerű épületben. Ezen rendelések működtetéséhez a földszinten négy háziorvosi rendelőt alakítanak ki a szakemberek, az emeleten és a tetőtérben pedig három fogorvosi rendelő valósul meg. Lesz lift, s az akadálymentes bejutást egy rámpa is segíti. A felújított rendelőépületben kizárólag alapellátást biztosító tevékenységek lesznek elérhetőek. A Kégl György utca 3. szám alatti épületből is ide költöznek majd át a fogorvosok. 

– A háziorvosok derekasan helytállnak a koronavírus elleni küzdelemben, amiért fehérváriként nagyon hálásak vagyunk nekik. Azt gondolom, ilyen magas színvonalú munkához magas színvonalú környezet és eszközök dukálnak. Ezért is fontos a rendelő felújítása – fogalmazott Vargha Tamás. 

Habár a konkrét építkezés már a végéhez közelít, van még teendő: A pénteki közgyűlésen éppen a bútorok beszerzésére írt ki közbeszerzést a testület. Ha minden igaz, az év közepén megnyithat a rendelő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában