2022.02.02. 07:20
Mintegy 230 négyzetméteren újult meg az orvosi rendelő teteje Szabadegyházán
Fejlesztések fejlesztések hátán. Ezekről a község polgármestere, Egriné Ambrus Andrea örömmel mesélt lapunknak.
Pár hét leforgása alatt új tetőt kapott az orvosi rendelő
Forrás: Fotó: Önkormányzat
– Szabadegyházán már 2021-ben is számos fejlesztés indulhatott el az önkormányzat stabil gazdálkodásának és a pályázati forrásoknak köszönhetően. A lendület idén is tart: már januárban jó néhány infrastrukturális fejlesztés vette kezdetét a településen, több közülük már meg is valósult. Az egyik ilyen az orvosi rendelőnk tetőszerkezetének felújítása, mely január első felében kezdődött és pár hét alatt végeztünk is vele. Amellett, hogy 230 négyzetméteren megújult a tető, esőcsatorna kiépítésére is sor került – kezdte beszámolóját a polgármester.
Hamarosan a község temetője is hasonló renováláson esik át. Megtudtuk, hogy a településvezető már egyeztetett egy helyi vállalkozóval a ravatalozó külső és belső felújításáról. – A ravatalozó épülete több évtizede készült, így megérett a felújításra. A belső átalakítások a burkolatot és a mennyezetet érintenék, míg a külsők a faszerkezet felújítását, az épület karbantartását és egyéb festési munkákat. Továbbá egy másik helyi vállalkozónkat egy urnafal építésével szeretnénk megbízni. Természetesen, ahol csak tudunk, pályázunk, így a temetői munkákra is igyekszünk pályázati forrásokat szerezni. Amennyiben ez esetleg nem sikerül, az önkormányzat saját költségén végzi el a tervezett munkálatokat – fogalmazott. Végül a Szabadegyházán található közlekedési táblák cseréje és módosítása után érdeklődtünk, mely leginkább azért bizonyult indokoltnak, mert sok helyen elkoptak a jelzések és feliratok, illetve valahol a közlekedés szempontjából hatékonyabbnak bizonyult a forgalmi rend megváltoztatása. Ezen változások a kereszteződéseket, a vasútállomást, a lakótelepet és a forgalmasabb útszakaszokat érintették.
Frissen Fejérből
- M7: Hatalmas baleset, mentő is érkezett! (helyszíni fotó!)
- M1: több kilométeres a torlódás Bicskénél!
- Extrém terhelés alatt vannak a piros-kékek
- A Városházán fogadták a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor résztvevőit
- Szlovák és spanyol együttesek hívták táncba a járókelőket a belvárosban (galéria)