Hosszú út eredménye

2022.03.18. 14:00

Birtokba vehetik a gyerekek az új baracsi bölcsit

Több mint 300 millió forintból készült el Baracs új bölcsődéje, amely két csoportszobájával 26 gyermek befogadására képes.

Baráth Eszter

Az új bölcsődével régi álom valósult meg Baracson

Forrás: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Baracsi Hétpettyes Bölcsőde. Az esemény kezdetén a Baracsi Négy Vándor Óvoda nagycsoportosai adtak műsort.

 

– Egy nagyon fontos állomásnál tartunk, nagyon régóta szerettük volna, hogy legyen Baracson bölcsőde – kezdte beszédét Várai Róbert, a település polgármestere. Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor az intézmény még csak a képviselő-testület tervei között szerepelt, és kiemelte, akkor is úgy érezték, hogy minden állami támogatás megvan arra, hogy egyre több gyermek járhasson bölcsődébe.

 

Mint mondta, hatalmas út vezetett oda, hogy átadhatták az intézményt. 2017-ben bízták meg a tervezőt, 2018 februárjában készült el az engedélyes terv, az év decemberében megkapták az építési engedélyt, 2019-ben beadták a pályázatot, 2020-ban megkötötték a támogatási szerződést, ezt követte a közbeszerzés kiírása, 2021-ben az épületet készre jelentették, az eszközbeszerzést követően pedig most átadhatták a bölcsődét.

Hosszú út és összetett munka eredményeként adták át a Baracsi Hétpettyes Bölcsődét 
Forrás: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Az ünnepségen Várai Róbert polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában segítették az intézmény létrehozását. Úgy fogalmazott, a település egy sikertörténet kapujában áll, de ennek ellenére még sok feladat áll előttük.

 

– Ehhez azonban szükség van támogatókra. Szükség van arra, hogy az országgyűlési képviselő is magáénak érezze a település problémáit – utalt a polgármester a jelen lévő Varga Gábor országgyűlési képviselőre. Mint mondta, úgy érzi, ez a segítség minden esetben megvalósult, és az elmúlt 12 év fejlesztései magukért beszélnek. Varga Gábor a bölcsődével kapcsolatos tényekkel kezdte beszédét: 318 millió forint, 100 százalékos támogatás, 26 férőhely, 2 csoportszoba, 5 új munkahely, akadálymentesítés, energiahatékonyság, eszközbeszerzés, játszóudvar, parkolók, kamera- és riasztórendszer. 

 

Ugyanakkor elmondta, a beruházás nem csak ennyit jelent, hiszen létrehoztak valami újat, ami 26 családnak jelent segítséget, hiszen 26 édesanya tud így visszatérni a munka világába.

 

A képviselő kiemelte, a bölcsőde megnyitásával Baracs ismét letette névjegyét az ifjúság nevelése tekintetében. Hozzátette, a kormány számára a legfontosabb érték a család és a gyermek, ez a legszélesebb értelemben vett köz- és nemzeti ügy, hiszen az ország jövője a gyermekekben van és rájuk épül.

 

A köszöntőket követően Krisztofory Valter atya felszentelte a bölcsőde épületét, majd Várai Róbert polgármester, Varga Gábor or­szág­gyűlési képviselő és Tilhof Tamás kivitelező néhány gyermek segítségével vágta át a nemzeti színű szalagot, megnyitva ezzel az intézményt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában