Mesés természet - Telegdi Ágnes tartott foglalkozást Sárbogárdon

Tanítva mesélt az előadáson az állatokról. Szólt pókokról, mókusokról, költöző és állandó, fészeklakó és fészekhagyó madarainkról. A széncinegék közül egy pár éppen az ő fővárosi, társasházi otthonához tartozó kazettányi postaládát választotta ki magának fészekrakó hely gyanánt.

– Nagyot dobbant az én madárbarát szívem – mondta Telegdi Ágnes, amikor visszaemlékezett arra a pillanatra, amikor is évekkel ezelőtt először konstatálta, hogy lám, levél és szórólap helyett ezúttal vendégei érkeztek, „albérlői”. Mint mondta, hat éven át visszajártak hozzá a széncinegék, s bár a tavalyi év kimaradt, idén újra van jöttükre remény.

Természetfotósként kedvelt témai a madarak, nem csoda, hogy a postaládájában fészket építő „nyitnikék” hangot hallató cinkékről is sok képet készített. Előadását projektoros vetítéssel színesítette, saját fotóit mutatta meg a hallgatóságnak, akik ámulva kiáltották egyszerre, hogy „ja, de cukik!”, amikor meglátták a piciny, tollatlan fió­kákról készült közeli felvételt.

A Madarak énekei, Az ébredező természet s más könyvek szerzője – aki előadása végén dedikálást is tartott – megtanította a gyerekeknek, hogy az énekes madarak közül jobbára a hímek a hangosak, területvédelmi céllal. Arról is mesélt, hogy miután még tollatlanok, vakok és esetlenek, gyíkhoz hasonlatosak a széncinege-fiókák, ezért alakította ki a természet a szüleik, életadóik ösztöneibe írt túlélési stratégiát: miszerint erős, rejtett fészket építenek számukra előzőleg. Ugyanezért etetik őket szorgalmasan mindaddig, amíg ki nem repülnek a fészekből.

No csak, milyen okos szén­cinegék költözhettek be anno Telegdi Ágnes postaládájába, s nem valamelyik szomszédjáéba: a madarak természetét ismerő, figyelő, szerető „főbérlőjük” lett.