Hagyományteremtés

2022.08.27. 07:05

Lepsény kenyerét keresték és meg is találták

Első alkalommal írták ki az augusztus 20-hoz kapcsolódó kenyérsütő versenyt, Keressük Lepsény kenyerét címmel. Három bátor jelentkező állt neki dagasztani, akik összesen négy kenyeret sütöttek.

Hajdú Marianna

Forrás: A szervezők

Daniné Szép Krisztina két kenyeret sütött, amely egy aszalt paradicsomos-medvehagymás-kovászos fehér kenyér volt és egy burgonyás-magvas-kovászos kenyeret. A szép cipókat természetesen nemzeti színű szalaggal kötötte át.

Turiné Sneider Judit rozsos-kovászos kenyérrel nevezett a versenyre. Hajdúczky Nikoletta egy gyorskovászos fehér kenyérrel érkezett. 

A kenyereket Fudala Julianna pék vette szemügyre, az elkészült alkotásokat profi módon zsűrizte. Öt szempont szerint vizsgálódott: alak, héj, bélzet, illat és íz szerint ítélte oda a pontokat. A szakszerű vizsgálatot követően megszületett a verseny végeredménye is.

kenyér, kovászos kenyér, verseny
Fudala Julianna és Borsos György voltak a szerencsések, akik először ízlelhették a versengő kenyereket.
Forrás: A szervezők

Első helyen maximális pontszámmal két győztes is született: Daniné Szép Krisztina aszalt paradicsomos és Turiné Sneider Judit rozsos kenyere. Második helyezést ért el Daniné Szép Krisztina burgonyás kenyere. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Hajdúczky Nikoletta fehér kenyere került.

A kenyérsütő versenyt első alkalommal rendezték meg, de a szervezők szeretnének hagyományt teremteni a kezdeményezéssel.

Az ünnepélyes díjátadásra szeptember 1-jén, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Petőfi Sándor Művelődési Házban, a Helyi Értéktár Bizottság tagjainak a jelenlétében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában