2022.12.14. 19:11
Már új helyén áll a József Attila szobor
Immár a korábbinál hangsúlyosabb helyen, megszépült környezetben áll Medve András szobrászművész 1971-ben készült József Attilát ábrázoló mellszobra.
Fotó: Héjj Vivien / FMH
A szobor megtisztításáról és áthelyezéséről még év elején döntött a város közgyűlése. Ez idáig az alkotás a József Attila utca 13. szám melletti közterületen állt, ám az azt körülvevő fák leárnyékolása miatt nem érvényesült megfelelően.
A lakossági és képviselői kérésnek eleget téve a mellszobor ugyanazon helyrajzi számú közterületen, a József Attila utca aszfaltburkolatához közelebb, a járdaszakasz melletti nyitott területen kapott helyet. Mint az fotónkon is látható, a szobrot parkosított, térkövezett környezet öleli, így megközelítése is könnyebb, s egyúttal a megemlékezéseknek is méltó helyszínt biztosít.
Habár az új ligetet jelenleg még szalag határolja, hamarosan újra közelről is szemügyre veheti a közösség Medve András szobrászművész alkotását.