Frissen Fejérből

2023.01.21. 15:30

Ilyen, ha a gárdonyiak összefognak - ároktisztításra érkeztek önkéntesek (galéria, videó)

Hatalmas munkában voltak a gárdonyiak szombaton délelőtt. Ároktisztításra érkeztek az önkéntesek, vállalkozók és az önkormányzat munkatársai, hogy javítsák a város felszíni vízelvezetését.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Az elmúlt időszakban hullott óriási csapadék egy része nagy tócsatengerként terebélyesedik az árkok mellett Gárdonyban is. A helyi lakosság kezdeményezésére, az önkormányzat támogatásával fogtak munkába szombaton, hogy segítsék eljutni a felgyűlt vizet a Velencei-tóba. Vállalkozók adták az eszközeiket, civilek a két kezük munkáját, s gyakran egymást nem is ismerő csapatok dolgoztak különböző helyszíneken az eredményért. Tóth István polgármester és Erdei Péterné alpolgármester a vasúti átjárónál, Muray Rita a tópart közelében, a Velencei-tavi Sportért és Kultúráért Egyesület tagjai pedig a gárdonyi csónakkikötőnél tisztították az árkokat. De jöttek helyiek gyerekekkel, baráti társaságok, cégek képviselői, sőt, külföldiek is, hogy a jó ügy mellé álljanak. Itt és most mindenki egy célért fogott ásót, lapátot: a Velencei-tóért, amelynek vízszintje az elmúlt héten végre emelkedni kezdett. A csapadékból bőven jutott ugyanis a tóba is, de hétfőn további centiket várnak még bele, köszönhetően annak, hogy pénteken bejelentették: megnyitják a pátkai tározót is a Velencei-tó duzzasztása érdekében.

De itt és most van miért dolgozni, hátha lesz még annyi csapadék ezen a télen, tavasszal, hogy könnyebben folyjon a víz a tóba. Tóth István polgármester elmondta:  

- Agárdon a vasúti átjáróban lévő átereszt tisztítjuk ki. Egy kis iszap felhalmozódott ugyanis az ősz és a tél folyamán, hiszen a közeli platánfákról a lehullott falevelek a vasút menti vízgyűjtő árkokban kötöttek ki – mondta el a város vezetője, megköszönve a munkát mindenkinek, önkénteseknek, önkormányzati és vasúti dolgozóknak, vállalkozóknak. Ez utóbbiból is volt jócskán, többek közt Kovács István vállalkozó, aki markolót ajánlott fel, vagy éppen Patyi István, aki rengeteg szerszámot hozott a munkásoknak.

A kép bal alsó sarkában lévő ikonra kattintva további fotók érhetők el.

 

De nem csak a vasút mentén halmozódott fel az iszap Gárdonyban, a házak mentén is sok a teendő. A kérdés, hogy ezek rendben tartása nem a háztulajdonosok feladata lenne-e, Tóth István azt mondta: - A házak előtti árokrendszer rendben tartása mindig a tulajdonosok feladata. Mindenki előtt volt árok Gárdonyban, nagyon sokan azonban betemették, úgy, hogy átfolyó csövet nem tettek be. Több ügyünk volt az elmúlt években ezzel kapcsolatban – mutatott rá a polgármester, azt azonban hangsúlyozta, hogy az árkok egy jelentős része szikkasztóárok, ami azt jelenti, hogy ebben a felszíni víz számára nincs lefolyás. Ezek csak arra szolgálnak, hogy ne a tulajdonos kertjébe menjen a víz, hanem egy árokban álljon meg és ott apadjon el. Ez a víz nem veszik el a közösség számára, mert a környék növényeit táplálja. Az árkok másik része pedig rá van kötve a felszíni vízelvezető gerincrendszerre – azonban ebből van itt kevesebb.

- Már megterveztettük a Gárdony és a Velencei-tó partja között a felszíni vízelvezetést, amely azonban körülbelül 2 és fél – 3 milliárd forintba kerülne csak Gárdonyban. A partfal felújítási projektből ugyan ez a rész kimaradt, de reméljük, hogy előbb-utóbb sor kerül rá. Saját erőből azonban ezt nem tudjuk megoldani – tette hozzá a polgármester. Tény, hogy a mondás szerint akkor kell az árkokat kitakarítani, amikor szárazság van, de ilyenkor látszik pontosan, mihez kell nyúlni, mutatott körbe a polgármester. Az a munka, amit itt most az önkéntesek, vállalkozók, lakosok és az önkormányzat végez, szintén óriási költség lenne. Az összefogás ereje azonban most valóban látványos változást hozott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában