Ennyi ovis még nem volt egy helyen

2023.05.14. 15:30

Jubileumi ünnepséget tartottak a Fülemüle Óvodában: a legidősebb ovisok túl vannak már a hetvenen (videó, galéria)

Egyszerre tapsolta meg az apukákat és fedte meg őket humorosan a találkozón Erzsi néni, az óvoda hajdani óvónénije.

Hajdú Marianna

Az ünnepségen tiszteletüket tették a hetven éves intézmény első óvodásai és a majd kilencven éves Erzsi óvónéni, az első pedagógusok egyike is

Forrás: Fehér Gábor/FMH

Hetvenéves lett az 1953-ban megnyílt fülei óvoda. A hét évtized alatt sok óvónéni, dadusnéni szorgoskodott a fülei gyerekek körül. 1958-ban egy pedagógus házaspár is letelepedett a faluban. Nagy József és felesége, akik azonnal megkezdték munkájukat a faluban. Józsi bácsi az iskola igazgatójaként, Erzsi néni pedig az óvodában, aki majd kilencven évesen is részt vett az óvoda 70 éves születésnapján. A jeles napon “első óvodásai” köszöntötték volt óvónénijüket, virágcsokorral és hálás szavakkal a sok versért, mondókáért és legfőképpen a kedvességért, amit az óvodai évek alatt kaptak tőle. Erzsi néni elárulta, titokban már eljött az óvoda épületéhez, nem is egyszer. Az ünnepi nap meglepetés volt számára. Azt mondta, nem akarta elhinni, hogy itt lesz, mert neki nem árulták el, hogy a régi, imádott óvodájába jön. Visszaemlékezésében még az udvaron ültetett fákat és virágokat is felsorolta. A szülőket, akik sosem voltak restek segíteni az óvoda körül, ha arra szükség volt. Erzsi néni felidézett egy szülői értekezletet, ami azért maradt meg emlékezetében, mert ezen az alkalmon csak édesapák jelentek meg. Az eset a mai napig annyira lenyűgözte az egykori óvónénit, hogy még most is megtapsolta az apukákat. Azért félig humorosan hozzátette: a mostani fiatal apukák pedig gondoskodjanak arról, hogy az elkövetkező években is tele legyen az óvoda gyerekekkel!

– Mindannyiuknak hálásak lehetünk, akik a 70 év alatt itt dolgoztak az óvodában óvónéniként, dajka néniként, vagy akár a konyhán, de mindannyian azért dolgoztak, hogy az ide járó gyerekek boldogságban nőjenek fel – emelte ki köszöntőjében Hársádi Júlia, az óvoda vezetője, miközben az intézmény történelméről mesélt.

Törő Gábor, országgyűlési képviselő mellett Kiss Róbert polgármester köszöntötte az óvodapedagógusokat és az óvoda egykori és jelenlegi óvodásait. Mint kiderült, a település vezetője is Erzsi óvónéni 33 éves munkássága alatt látogatta az óvodát, amire ékes bizonyíték volt kettejük cinkos összemosolygása.

A kerek évfordulót az óvoda új Fülemüle szobrának leleplezése mellett a gyerekek műsorával, kiállítással, koncerttel és állófogadással zárták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában