Vidám tábor, komoly témákkal

2023.07.25. 14:19

A drogokról, a függőségről és a megelőzésről szól a tábor Iszkaszentgyörgyön (galéria)

Az Öko-Kulturális Európa– Ifjúsági csereprogram keretében július 18 és 31 között magyar, francia és észt fiatalok töltik együtt az időt, több helyszínen, így a kastélyban is.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Nem kevesebb, mint 36 fiatal kezdte meg pihenését, nyaralását és egyben a munkát július 18-án. A mellettük álló hat kísérő mindent elkövetett, hogy gyorsan kialakuljon egy összetartó közösség Balatonfenyvesen, ahol a Bácskai Ifjúsági Tábor lakói lehettek. Az ismerkedésen, a játékokon és a francia nagykövetség küldötteinek fogadásán túl egyközös alkotással indították a két hetet. Csoportokat alakítottak, majd megfestettek négy óriásképet a környezetvédelem és a kultúra témakörében. Másnap már a sporté, különösen a vízi sportoké volt a főszerep, és esténként megismerkedtek a francia és az észt kultúrával.

Július 22-én aztán, némi vonatozást követően megérkeztek a második helyszínre, vagyis Iszkaszentgyörgyre. Aznap a résztvevők megismerhették a Fejér megyei települést és a magyar esten kultúránk fontosabb elemeit is, mint például a néptáncot, egy táncház keretében. Először családoknál lettek elszállásolva, mert a résztvevők mindig nagyon kíváncsiak arra, hogy hogyan élnek más országok polgárai, más fiatalok és szüleik.

Július 24-én, hétfőn beköltöztek az Erasmus + fiataljai az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyba. Kedden csendesen, de aktívan dolgoztak a fiúk és lányok az egyik teremben, ahol délelőtt és délután is prevenciós workshop-okat tartottak.

-A program része, hogy beszéljük a fiatalokkal arról, hogy a dohányzás, az alkoholfogyasztás milyen hatással van, hogy hogyan lehet tenni ezek ellen, vagyis leginkább hogyan lehet elkerülni őket és az egészséges életmód felé menni. A testvértelepülések, Cron és Kõpu kapcsolódtak be ebbe a csereprogramba, melyet 15 éve kezdett el Iszkaszentgyörgy. Most éppen posztereket kell közösen, csoportosan készíteni az alkoholról, a droghasználatról, az egészséges életmódról, mondta Horváth Zsuzsa, az ifjúsági csoport vezetője.

A külföldi diákoknak nagy segítség egy szervezet, amely összeállítja a csoportokat, és ha valaki elmúlt 18, akkor ők keresnek helyette másik fiatalt. Iszkaszentgyörgyön a szervezők próbálják megszólítani a fiatalokat és úgy tűnik jól, hiszen mindig van jelentkező.

A hét hátralévő részében meglátogatják Veszprémet, Európa Kulturális Fővárosát, majd áttekernek biciklivel Fehérvárcsurgóra, hogy láthassák a Károlyi-kastélyt. Lesz még rétessütés és mézeskalács készítés, emellett a kastélypark rendezésébe is beszállnak a három nemzet ifjai. Tervben van a főváros, pontosabban a Parlament és a Margit sziget látogatása is és benéz a táborba az észt kulturális attasé is.

A csereprogram végén megtörténik az események értékelése, a Youthpassok kiosztása, aztán elérkezik a búcsú pillanata.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában