Világvevő, világszínvonalú régi magyar rádiók

Kóger László gyűjtő mostanság valószínűleg a szokottnál többször meséli el, hogyan kezdett el érdeklődni a régi rádiók és azok működése iránt, illetve hogyan jött össze az a gyűjtemény, amelynek egy része most először tekinthető meg ebben a formában a levéltár földszinti kiállítóhelyiségében. Korábban ugyan volt már egy-egy tárlat, ám Kóger László kivárta a megfelelő alkalmat, hogy a legméltóbb helyszínen, munkahelyén, az MNL levéltárában mutathassa be a hosszú évtizedek alatt beszerzett készülékeket. A Beszélő dobozok – Székesfehérvár a rádiógyártás fellegvára című kiállításra a Múzeumok Éjszakája óta rendszeresen érkeznek látogatók, köztük sok rádióamatőr, gyűjtő is. Kóger László pedig szívesen fogad mindenkit, és alapos, részletekbe menő tárlatvezetés során kalauzol a rádiózás történetében, megmutatva a ritkaságokat és a legjellegzetesebb készülékeket. 
Na de mégis mikor és hogyan kezdődött? Mármint a gyűjtőszenvedély – teszem fel a nem túl egyedi kérdést, ám Kóger László így is szívesen mesél. – Szerintem mindig valami gyerekkori élmény a kiindulópont, például egy rácsodálkozás valamilyen készülékre. Meg aztán székesfehérváriként – ahogyan sokan mások – én is dolgoztam a szórakoztatóelektronikai cikkeket is gyártó Videotonnál. A műszaki résszel ott kerültem kapcsolatba, de a magánjellegű érdeklődés, vonzódás inkább a rádiók külcsíne miatt alakult ki bennem. Mindig is a régi készülékek érdekeltek, ez a hobbim. Szóval a világ, a technika fejlődésével ellentétben én e szempontból visszafelé haladok: szeretek bíbelődni a hőskorban gyártott rádiókkal. Ám nem csupán a technológia vonz, hanem szeretem a szép rádiók, tévék látványát. A nagyszüleim idejében még ezeket használták, a mai kor emberei közül azonban sokan itt látnak először hasonló készülékeket – fogalmazott Kóger László, aki több száz régi rádió boldog tulajdonosa. 

A gyűjtő számára az az igazán érdekes a mai napig, hogy milyen műszaki megoldásokat alkalmaztak kezdetben arra, hogy a hang eljusson a távolba. Ezt az 1920-as évektől kezdve lehet tanulmányozni a kiállítás tárgyain. A készülékek kétharmada meg is tud szólalni, bár ez nem mindig cél – mondta Kóger ­László. Ugyanis van, ami­t műszaki okok miatt problémás újra megszólaltatni, némelyik rádió esetében azonban vétek volna kihagyni ezt a lehetőséget. Ott van például egy gyönyörű szekrény gramofon – hogy nézne ki, ha nem szólalna meg? Így körülbelül kétszáz órányi munkának köszönhetően ismét hang árad a valóban bútornak beillő „dobozból”. 
A gyűjtő kedvencei az egyik kiállítótérben elhelyezett legrégebbi darabok. Itt felnyitva egy 1926–27-es rádió tetejét láthatóvá váltak az elektronlámpák és egyéb belső alkatrészek, amelyek az enyémhez hasonló avatatlan szemnek teljesen újat mutatnak. Belenéztünk aztán például a magyar ipar első számú készülékébe 1925-ből, egy Telefunkon 700-as rádió­ba, de Kóger László több olyat is mutatott, amelyek típusuk szerint az elsők voltak az országban, és az az egy darab létezik belőlük, amelyet a tárlaton láthatunk. Detektoros és zsebrádiók, autós rádiók állnak a vitrinekben, némelyik olyan, mint egy régi telefon. 
A rádiózás kezdeteinek jelentőségét mai fejjel – amikor az elektronika lényegében egy zsebméretű készülékben elfér – fel sem fogjuk: annak idején óriási dolog volt, hogy egy doboznak köszönhetően a hang nagy távolságokra is eljuthatott. – Az 1920-as években a rádiózás netovábbjának számított, hogy Budapestről be tudták fogni Londont, és a Savoy Hotel zenéjére táncoltak – mondta jelentőségteljesen Kóger László, aki kezdetben családtagoktól kapott régi rádiókat a „Jól van, fiam, nekünk már nem kell, bütykölj ezzel valamit” hozzáállás jegyében. Ő pedig bütykölt. Amikor pedig látta, hogy milyen érdekesek a régi készülékek, akkor tudatosan kezdte keresni és vásárolni őket. Közben ráébredt arra, hogy mennyire jó készülékeket gyártott a két világháború közötti magyar híradástechnikai és rádióipar (elhangzott például a Telefongyár, a magyar Ericsson, a Süss Nándor Rt. neve mint egykori gyártó, de még kis fehérvári cég, a Makár Rádióház is szóba került a Várkörútról). A gyűjtő szerint világszínvonalú munkát végeztek a szakemberek, amire igazán büszkék lehetünk. 
A kiállítótér másik fele a modernebb készülékeké, köztük van például a szocializmus korszakának Néprádiója is, de itt látható az országban elsőként készült televíziókészülékek egyike, egy 1956-os Orion AT 501-es. 
A rádiók, tévék mellett bakelitlemezek, lemezjátszók, plakátok, egyéb szöveges dokumentumok tanúskodnak a rádiózás hőskoráról és arról, milyen remek munka folyt annak idején akár az Orion, akár a Videoton gyárban. 
Kóger László a nyitvatartási időben szívesen szegődik kalauznak a kiállítási térben – érdemes és jó őt hallgatni, érződik a valódi szenvedély a rádiók, a mai szemmel is szép készülékek iránt. 
(A tárlat szeptember 16-ig, munkanapokon hétfőtől csütörtökig, 8–15 óráig látogatható.)