Fontos szakasz újulhat meg

2023.09.20. 19:00

A pozitivitás meghozta az eredményét Alapon

Néhány hónappal ezelőtt még csak bíztak benne a helyi önkormányzatnál a pályázat sikerében, a napokban pedig arra is fény derült, hogy mindezt nem hiába tették. A Magyar falu program keretében az „Út, híd, járda építése/felújítása” című alprogram nyertek több millió forintot.

Kecskés Zoltán

A Dózsa György utcát és a Fő utat összekötő szakasz újulhat meg.

Fotó: Önkormányzat

Fontos szakasz újulhat meg Alapon, amely az önkormányzat saját tulajdonában lévő 0422-es helyrajzi számú útra vonatkozik, azaz a Dózsa György utcát és a Fő utat összekötő szakaszt – mondta korábban a FEOL megkeresésére a Szalai János Milán polgármester, aki a pozitív elbírálást megtudva, meg is osztotta a hírt a lakosokkal is.

– Örömmel jelentem be, hogy a beadott pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, így a döntés értelmében Alap Község Önkormányzata 9 999 312 Forint támogatási összegben részesült, melyet reményeink szerint a saját költségvetésünkből ki tudunk egészíteni, így egy jelentősebb szakaszon történhet meg az útfelújítás. Bízom benne, hogy a felújítási munkálatokat mielőbb megkezdhetjük, ezzel is növelve az ott lakók komfortérzetét és megkönnyítve számukra a közlekedést – olvasható a bejegyzésben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában