A Kárpát medencei Színjátszó Tábor résztvevőinek fellépése

11 órája

Színpadra állították az Árpád-házi históriák történelmi játékot Fehérváron (galéria)

Augusztus 19-én mutatták be az Árpád-házi históriák című történelmi játékot a Székesfehérvári Királyi Napokon. Eredetileg augusztus 18-án tartották volna az előadást, azonban a viharos időjárás miatt félbe kellett szakítani a műsort, így másnap zajlott le az előadás premiere. A produkcióban a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor húsz határon túli diákja vett részt. A tábort hetedik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron, a Rákóczi Szövetség, a Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezésében.

Gombor Lili

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Királyi Napok rendezvénysorozat részét képezi egy előadás, mely minden évbe Magyarország uralkodóinak történetét mutatja be. Korábban a Koronázási Szertartásjátékokban bemutatott királyok életének legemlékezetesebb jeleneteit játszották el a szereplők, idén az Árpád-házi históriák című előadást láthatta a közönség.

Az előadást a Bartók Béla téren adták elő a Kárpár-medencei Színjátszó Tábor résztvevői, valamint a Vörösmarty Színház művészei, Egyed Attila, Ballér Bianka és Juhász Illés. A produkció koreográfusa Rovó Tamás, rendezője a teátrum ügyvezetője, Lőrincz Zsuzsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában