Az időjárás itt is közbeszólt

2 órája

Dégen is elhalasztják a szüretit – de azért nem kell sokat várni az új időpontig

Dégen is nagy hagyománya van a minden év őszén megrendezésre kerülő szüreti felvonulásnak és bálnak.

Déri Brenda

Talán még emlékeznek, hogy tavaly például Farkas Józsefre, mindenki Józsi bácsijára emlékeztek, aki már nem ülhetett a fogatot hajtók közé. De idén is hasonlóan színvonalas felvonulást és bált szerveztek, amely ezen a hétvégén lett volna esedékes, de nagyon úgy tűnik az időjárás közbeszól, így el kell napolni a következő hétvégéig a szüretit.

– Azt a döntést hoztuk meg, hogy elhalasztjuk a szüreti felvonulást és a bált egy héttel későbbre az időjárás miatt – olvasható a dégi művelődési ház és könyvtár közösségi oldalán, ahol az is kiderül, hogy az új dátum jövő hét szombat, szeptember 21. 

A szervezők arra kérik továbbá a lakosságot, hogy, aki sütött és készült volna e hét hétvégére a finomságokat jövő hét szombatra készítse el.

Ami pedig a "menetrendet" illeti. A gyülekező fél 10-től lesz az iskola udvarán, majd pedig pontban 10 órakor el is indulnak a vonulók, akik aztán megállóról megállóra haladva gyönyörű népviseleti ruhákban táncolnak. A bál pedig 21 órától kezdődik a színházteremben.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában