Aktív a Magyar Falu Program

2 órája

Kormánybiztosi látogatás Sárosdon

Gyopáros Alpár kormánybiztos, a Magyar Falu Program képviseletében járt pénteken Sárosdon, ahol Varga Gábor országgyűlési képviselővel közösen megtekintették a település által a programban eddig elért sikerek egy részét.

Bokányi Zsolt

Varga Gábor (J) fogadta a kormánybiztost, Gyopáros Alpárt (B)

Fotó: Varga Gábor Facebook

A Magyar Falu Program valós helyi igényekre ad válaszokat, elindításának célja pedig nem titkoltan az volt, hogy olyan környezet alakítsanak ki a falvakban, amely vonzó a már ott élők mellet a családalapítás előtt álló fiataloknak is. Az erőfeszítéseknek hála a kistelepülések több mint felében nemhogy megállt a népességcsökkenés, hanem egyenesen emelkedésnek is indult a lakosság száma, annyi gyermek születik, így van ez Sárosdon is. A Magyar Falu Program a lehetőséget adja meg, az eredményhez viszont a települések közössége által támogatott vezetők tervszerű munkája is elengedhetetlen. Dél-Fejér erőfeszítéseit ezen az úton a legtöbb helyütt teljes kihasználtsággal működő bölcsődék és óvodák igazolják.

Gyopáros Alpár Kormánybiztos 
Fotó: Varga Gábor - Facebook

Varga Gábor facebook bejegyzésében a következőt írta a látogatást követően: – Mi az erős helyi identitással bíró családok megerősítésében hiszünk, hogy a fiatalok, kösse őket bárhova a munkájuk, azon a településen alapítsanak családot, ahol felnőttek, ahova a családjuk és barátaik mellett gyerekkori emlékeik is kötik őket, és ahol jó élni. Ezt hivatott a Magyar Falu Program támogatni, ezen fogunk dolgozni a jövőben is. A kormánybiztos és munkatársai támogatására eddig is bőségesen számíthattunk, amit ezúton is hálásan köszönök az egész térség nevében. Van még persze teendőnk a falvakban, de egy kétségtelenül érezhető és egyre látványosabb fejlődés vette kezdetét 2019-ben a Magyar Falu Program indulásával az egész országban. Minden forintnyi forrás, amit a kistelepülések fejlesztésére és támogatására fordítunk, jó helyre megy, a Magyar Falu Programot ezért mindenképpen folytatni szeretnénk a jövőben is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában