Idén is fejet hajtanak előtte

15 órája

Koszorúzást tartanak a 81 éve szelíden, de kitartóan álló királynő előtt

Az emberiességre, és a hálára emlékeztető Béke Királynője szobor előtt minden évben fejet hajt a település lakossága, és a Lengyelországból érkező küldöttség. A két nemzet barátságának egyik fontos jelképe 81 éve áll talapzatán, melynek tövében szeptember 12-én új koszorúkon lobognak majd a két nemzet szalagjai.

Palocsai Jenő

A Béke Királynője arra emlékeztet, hogy még a legnehezebb időben is kiállt egymásért lengyel s magyar

Fotó: Palocsai Jenő / FMH archív

A nehéz időkben ismerszik meg az igaz barát, és erre az egyik legjobb példa az, ahogy Fehérvárcsurgó lakossága cselekedett, amikor bajba jutottak a náluk rekedt lengyelek. A nem vér szerinti, de mégis testvériséget érző nemzet fiai szállást, ételt és munkát is kaptak a Fejér megyei faluban. A legtöbben visszatértek a nehéz éveket követően hazájukba, de a sok jóért cserébe felállították hálájuk szimbólumát, a 81 éve a templom előtt magasodó Béke Királynője szobrot.

A Deák F. utca és Kossuth utca kereszteződésében álló Béke királynője emlékművet szeptember 12-én, csütörtökön, 17 órakor koszorúzzák meg, és, ahogy minden évben, most is megemlékeznek azokról a nehéz napokról, amikor segítő jobbot kellett nyújtaniuk a csurgóiaknak, akik ezt meg is tették, és így emberiességből jelesre vizsgáztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában