„Az elismerés előre lendít és megerősít"

2 órája

Szívből élni - belső erő hajtja Petrás Gábort!

Hatalmas elismerésben részesült október 23-án a „Jót szívből Dunaújvárosért” elkötelezett civil szervezet vezetője. Petrás Gábor kapta meg ugyanis az idei Dunaújvárosért díjat! Az elismerésről, érzelmeiről és nem utolsó sorban ambícióiról is kérdeztük.

Kecskés Zoltán

Petrás Gábor kapta a város legrangosabb elismerését: széles mosollyal a Dunaújvárosért díjjal a kezében.

Fotó: Laczkó Izabella

Petrás Gábort nem igen kell senkinek sem bemutatni Dunaújvárosban. Elég csak a Kollányi Zsuzsi részvételével zajló Figyelj Rá(n)k kezdeményezést megemlítenünk, amely szó szerint hatalmasat szólt a megye második legnépesebb városában. A méltó elismerést, a „Dunaújvárosért díjat", a hagyományoknak megfelelően október 23-án vehette át a Bartók Színházban. Járt a vastaps a kitüntetettnek, akit érthető módon az érzelmei is elragadtak. De ki is ő valójában? Ennek próbáltunk utánajárni.

Petrás Gábor_Dunaújvárosért díj_elismerés
A gratuláló koccintás sem maradhatott el: a képen Barta Endre alpolgármester és Petrás Gábor díjazott.
Fotó: Laczkó Izabella

Milyen érzés, hogy immáron Dunaújvárosért díjasnak mondhatja magát? Mit jelent ez Önnek?

– Ez egy FANTASZTIKUS érzés és egyben elismerés is, hogy megkaptam városunk  legrangosabb elismerését a Dunaújvárosért díjat, melyet Pintér Tamás  polgármester úrtól vehettem át. Természetesen nagyon sokat jelent nekem ez az elismerés, büszke vagyok rá, hiszen csapatommal sokat dolgoztuk az elmúlt években különböző jótékonysági-és sporteseményeken. Egy ilyen elismerés nagyon sokat jelent, mert előre lendít és megerősít abban, hogy amit teszünk az jó, és, hogy ezt mások is így gondolják és így látják megerősít abban is, hogy tovább menjünk, újabb célokat tűzzünk ki és tegyünk még több Jót, szívből Dunaújvárosért.

Honnan ez az elköteleződés a közélet iránt: családi örökség, vagy egyszerűen belülről jön?

– Nehéz ezt megfogalmazni, biztos egy belső hang, vagy motor vezérel. Mindig is egy örökmozgó srác voltam és ez felnőttként is megmaradt, én ilyen típusú ember vagyok. Sportolóként megszoktam, hogy a csapatomért kell tennem, hiszen közösek a céljaink. Valószínűleg ez a hozzáállás maradt meg bennem és miután az aktív sportot abbahagytam és elkezdtem különböző szervezetekben dolgozni, fontos volt számomra, hogy adjak valamit a közösségnek, ami eleinte még csak a sporthoz kötődött. Mára azonban egyre több területet próbálok megismerni. A labdarúgó események mellett számos egyéb programot szervezünk a városlakóknak. Többek között rekreációs sporteseményt, futó programokat, szemétszedést vagy éppen vizet, frissítőt osztunk a meleg nyári kánikulában. És minden alkalommal örömmel tölt el bennünket is, hogy mások arcára örömet csaltunk.

Beszéljünk egy kicsit a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportról., a kezdetekről és a missziótokról...

– Első jótékonysági alkalom 2007-ben volt, amikor egy Carissa kupa alkalmával összekapcsoltunk egy nemes célt is, akkor egykori óvodámnak, a Dunaújvárosi Napsugár Óvodának sikerült 78 000 forint értékben vásárolni eszközöket Ekkor hívtuk meg Détári Lajosékat, a Fradi öregfiúkat egy gálamérkőzésre. Azóta pedig hagyományosan évről évre megszervezésre került a kupa,  újabb jótékonysági célokkal. Időközben Tóth Imrével a DLSZ elnökségi tagjával és a Carissa sportegyesület elnökével kidolgoztunk egy társadalmi felelősségvállalásról szóló iránymutatást a szervezeten belül,  és azóta alkalmazzuk sportesemények vagy egyéb megmozdulások alkalmával. 

Így a közel két évtizedes munkánk során,  számtalan támogató segítségével és a városlakók bevonásával több mint 70 millió forinttal segítettük Dunaújváros intézményeit, annak érdekében, hogy jobb lehetőségeket teremtsünk az ott lévő embereknek, legyenek azok akár az ott dolgozók vagy egy érintett célcsoport.

Missziónk pedig egyértelmű: szervezetünkön keresztül szeretnénk segíteni másokon. Van hogy, egy agy vállalat, vagy éppen egy magánszemély, anyuka vagy apuka keres meg bennünket. Nézhetjük az október 12-ei szakmai rendezvényünket a Figyelj Rá(n)k! eseményt, ahol Magyarország legnagyobb pénzintézetével az OTP Nyrt-vel sikerült megállapodnunk, hogy ők legyenek a főtámogatója az programnak. De termesztésen vannak magánszemélyek is, szinte állandó támogatónk barátunk Horváth Attila a Campus étterem vezetője,  aki azt mondja, hogy nincs olyan, hogy ne segítsen nekünk egy jó, és nemes küldetésben!   

Petrás Gábor_Dunaújvárosért díj_elismerés
Még mindig a fülünkbe cseng Kollányi Zsuzsi  „Figyelj Rá(n)k” című dala.
Fotó: Jót szívből Dunaújvárosért

Mit lehet tudni a csapatról, a szervezet tagjairól?

– 14 fő önkéntesből áll csapatunk.  Tagjaink a civil élet különböző szakterületein dolgozó szakemberek. Van köztünk intézményvezető, grafikus, fotós, oktatási szakember, nevelő, egészségügyi szakember, műszakvezető, újságíró,- média szakember, vagyis sokféle nézőpont találkozik nálunk. Minden évben vannak fix jótékonysági programok, valamint egy vagy két nagyobb esemény, amire ráfűzzük a sportprogramjainkat is. Az állandóság megtartása a legfontosabb célkitűzés, mert így lehet stabilitást tartani egy szervezeten belül.

És ha már a jótékonyságot említettük, mivel készülnek még idén?

– A következő feladatként  november 12-én fogjuk átadni a VI. Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű sportrendezvény kapcsán összegyűjtött több mint 2,5 millió forint értékben vásárolt kommunikációs, specifikus fejlesztő eszközöket a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola autista gyermekei számára (szoftver, nyomtató, lamináló gép, vizuális időmérő és egyéb fejlesztő eszközök). December elején pedig a szokásos Mikulás Ovi Foci Kupát szervezzük meg 16 tagóvoda több mint 100 kispajtás részére, ahol a Télapó is eljön a kisgyerekek örömére, ahol együtt adjuk át a rengeteg ajándékot, díjat. Természetesen minden évben megszervezzük a Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékonysági akciót, mellyel idén a Szent Pantaleon Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztály bentlakói számára fogjuk szebbé, jobbá tenni az idei karácsonyt, melyhez kérjük a dunaújvárosi nagy,- közép és kisvállalatok csatlakozását, hogy segítsenek a célok elérésében. Természetesen a városlakókat is szeretnénk bevonni az adományok beszerzésébe, hogy a fekvő betegek számára is szebb legyen a karácsony!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában