Szeless Péter a tanításban, a zenélésben és a fotózásban is megtalálta számításait

- Miért éppen az angolt és a tanári pályát választottad?

- Mindig is az angol ment a legjobban, szóval adta magát, hogy erre a szakra menjek. Aztán, mivel éppen tanárként láttam lehetőséget a jövőbeli munkák között, így ezt a pályát választottam. A korosztályt tekintve változatos a paletta: elsős általános iskolásoktól egészen a tizenkettedikes középiskolásokig mindenkit tanítottam már. Jelenleg Enyingen ez utóbbi korosztálynál tanítok valamivel többet, és őket is érzem hozzám közelebb állónak. Úgy vélem, a kisgyermekekhez inkább tanító szükséges, az egy másmilyen világ, külön szakterület.

- Mennyire népszerű az angol a gyermekek körében?

- Gyermekfüggő. Vannak, akik látják benne a lehetőséget, hiszen mégiscsak egy világnyelvről van szó. De a többség a tapasztalataim alapján erre is csak egy újabb kötelező tárgyként tekint.

- Vannak jó nyelvtanulási stratégiák, módszerek?

- Nehéz olyat mondani, ami mindenkinél egyformán működik. Engem az inspirált, hogy az angol nyelvű dalokat hallgatva szerettem volna megérteni azok szövegét. Egy idő után ugyanezt éreztem a könyveknél és a filmeknél is. Jól látható a tanítási gyakorlatban, ha valamelyik diák hasonlóan motivált, és eredeti nyelven hallgat zenét, filmet vagy olvas könyveket.

- Ha már zene: nem csak hallgatod, elő is adod a különböző számokat.

- Énekelek és hangszereken is játszom. Hatéves koromban a zongorázással indult minden. Aztán Sárbogárdra jártam zeneiskolába, ahol klasszikus zenével kezdtem. Később szintetizátoroztam, jazz-zongoráztam, gitároztam, és kipróbáltam a szaxofont, szájharmonikát is. Az ének a legkésőbb került az életembe. A fejlődésben sokat segített a dégi kórusban éneklés és a fehérvári zenekör is.

- Mára pedig már fellépéseid is vannak.

- A Veszprémi Utcazenén egy ír barátomnak köszönhetően léptem fel. Amúgy közel áll hozzám a ’60-as évek zenéje, a Beatles, Rolling Stones, de a keményebb vonalat is szeretem, így a Led Zeppelint és a Deep Purple-t; valamint az Oasist, Arctic Monkeyst. Sőt, a ’70-es évek diszkózenéjét is megkedveltem a zenekarunknak, a Discover Bandnek köszönhetően. A székesfehérvári és környékbeli tagokkal rendszeresen fellépünk különféle rendezvényeken, korhű jelmezben: én zongorázom.

- A fotózás honnan jött?

- Amikor megismerkedtem a fotózással, már a digitális gépek uralkodtak. Valószínűleg a családomnak köszönhetően kezdtem bele ebbe, hiszen a közös természetjáráskor szinte mindig az én kezemben landolt a fényképezőgép. Így eleinte természetfotóztam, majd workshopokon, fotóstáborokban vettem részt, ezeknek köszönhetően modellekkel is találkozhattam. Alapvetően inkább hobbi a fotózás, de vannak felkéréseim. Ilyen volt az idei Fehérvár Szépe verseny is.

- Azt hogyan élted meg?

- Minden pillanatát élveztem, jó volt folyamatában látni ezt az egészet. A lányok többsége kimondottan jól mozgott a kamera kereszttüzében.

- A fotózás során milyen kihívásokkal találkozol?

- A természetfotózásban nem a téma jön házhoz, nekünk kell utána menni. Persze ritkán az is előfordul, hogy szerencsés szituációkkal találkozik az ember. A modellfotózásban a legnagyobb kihívást a szorongás feloldása jelenti.

- Vannak bevált tippek ehhez?

- Leginkább a beszélgetéssel terelem el a modell figyelmét, és oldom a hangulatot. Ez eddig mindig bevált.

- Legutóbb, ha jól emlékszem, Kálozon volt fotókiállításod.

- Így van, a falunaphoz kapcsolódóan. Volt már több kiállításom is, önálló és csoportos egyaránt.

- Még a beszélgetésünk elején említetted, hogy írsz is.

- Lehet, hogy ez kitolódik a nyugdíjas éveimig, mert manapság nem igazán van időm rá. Vannak kész dalszövegeim, verseim, egy-két késznek mondható novellám és elkezdett regényeim is. Rengeteg ötletem van, de az írások véglegesítéséig egy darabig még a polcon hevernek majd a kivonatok...