Ibolya: zenés vígjáték kacagtató poénokkal Ráckeresztúron

Jól ismerte a színház világát Molnár Ferenc, a színpadi hatáskeltés, a kacagtató humor, a gördülékeny cselekményszövés mind-mind mesterien jelenik meg darabjaiban. Még életében külföldön is olyan sikert aratott, amiről magyar szerző csak álmodni mert. Vígjátékait ma is szívesen tűzik műsorra a színházak. Az ercsi amatőr színjátszók nem tévedtek, amikor az író egyik kevésbé ismert egyfelvonásos vígjátékát, Az ibolyát dolgozták föl, szabták át, formálták saját képükre. Az egyetlen helyszínen, a színigazgató irodájában játszódó darab könnyen érthető, a finoman elhelyezett poénokra mindig vevő a közönség.

Könnyűvérű színésznőcskék, fásult színigazgató, lelkes fiatal zeneszerző jelent meg a színpadon, s máris a századforduló bohém világában találtuk magunkat. A zenés színház kóristalányokat keres, ám valamennyi jelentkező vezető szerepre – persze az igazgató

kegyeire, kitüntető figyelmére – vágyik, s célja eléréséért bármire hajlandó. Szeniczey őnagysága, azaz Murzsa Renáta fúriaként tombolt, mert az új darabban nem rá osztották a facipős táncot. Sipítozva viharzott át a színpadon, pisztollyal, öngyilkossággal fenyegetőzve, ám nagyjelenete hidegen hagyta főnökét.

Márkus Toncsi szerepében Mihovics Márti illegette magát, kacéran megkörnyékezve a fáradt direktort. Rakolnoki Lujza (a rendező Murzsa Kata játszotta) harsányabb teremtés, akinek a színház és a hála a passziója; a pedagógiában csalódott Thúz Janka (Pupp Fanni) bájosan egyszerű és rámenős egyszerre, ám az igazgató őket is kidobta. Mészáros Géza remekül hozta a kiégett színidirektor figuráját: arcát kezébe temetve támaszkodott az asztalon, néha szólalt csak meg, akkor is röviden. Szarkasztikus megjegyzéseit a rajongó hölgyek sokszor félreértették. Vitába szállt a sármos ifjú zeneszerzővel (Banádi Edmond), aki szerint túlságosan goromba és türelmetlen volt a lányokkal, s minden csak a modoron múlik. Szó szót követett, majd megegyeztek a szerepcserében. Ekkor érkezett a halk szavú, Hamupipőke-szerű leányka, Sobri Ilonka, akit Szalay Csilla keltett életre. Halványkék ruhájában oly törékenynek tűnt, mint a fű között megbújó ibolya…

A játszók igazán kitettek magukért, s a zongorán kísérő Pók László is nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. A zenés-táncos jeleneteket tapssal jutalmazta a szépszámú hálás közönség. A korhű díszlet és jelmez Bán-Czuczai Gyöngyi munkáját dicséri. A társulat tagjaitól a gyerekek autogramot kértek, ami jelzi, a színház varázsa örök.