Az első benyomás ígéretes

2019.02.18. 07:10

Zenés beavató az Agroverzumban

Klasszikus zenei koncert alkalmával tekinthettek be az érdeklődők a hamarosan megnyíló Agroverzum tudományos élményközpont egy-egy terébe.

Bokros Judit

Az Agroverzum rendezvénytermét a Budapesti Filharmóniai Társaság zenészei avatták föl

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Már többször hírt adtunk róla, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Brunszvik-kastélyban működő Agrártudományi Kutatóközpontjánál tudományos és kulturális központ jön létre Martonvásár szívében.

Az Agroverzumot a kertben lévő kiskastélyban alakították ki, s az egy több lépcsős projekt része. A hivatalos megnyitóra ugyan még várni kell, tehát a központ még nem látogatható, a rendezvénytermét azonban szombaton a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarakoncertjével már fölavatták. Ez amolyan beavató alkalom volt tehát, s a közönség valamelyest betekintést nyerhetett a kulisszák mögé, kaphatott némi ízelítőt abból, milyen látvány és tartalom fogadja majd a tudomány és a kutatások eredményei iránt érdeklődőket. Az első benyomás ígéretes, ám ezúttal elsősorban a rendezvényterem környékén nézhettünk körül.

Az Agroverzum rendezvénytermét a Budapesti Filharmóniai Társaság zenészei avatták föl
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Mint megtudtuk: pódium egyelőre nincs, de a jövőben azt is elhelyeznek a búzakalászmintás falú helyiségben. A koncerten mások mellett Debussy, Verdi és Schubert művei hangzottak el Ecseki Anikó és Hargitai Dóra (hegedű), Botos Veronika (brácsa), Magyar Gábor (cselló), Menyhárt Zsuzsanna (fuvola), Szilvásy Júlia (hárfa) előadásában. A házigazda Mona Dániel zenetörténész volt, aki szórakoztatóan informatív szövegekkel kényeztette a hallgatóságot. A martonvásári lakosokat február 19-én, kedden 10 órától látogatásra várják az Agroverzumban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában