Budapesti koncertjük előtt

2019.03.24. 17:31

Pázmándon tartottak főpróbát a Capella Silentium kórustagjai

A lakáskoncerten, amely ezúttal egy hangulatos, bokrok és fák közötti teraszon volt, madárcsicsergések közepette hangzottak el a 16. századi Cipriano de Rore madrigáljai.

E. Várkonyi Péter

Fotó: E. Várkonyi Péter

Robert Schumann vágyódás, szenvedély, beteljesült és beteljesületlen szerelem volt a témája a következő sorozatnak, a négyszólamú darabjaihoz. Ezek mellett Szabó Barna két, még 1976-ban bemutatott szerzeménye is elhangzott. A műsor művészeti irányítója Terray Boglárka volt.

Fotó: E. Várkonyi Péter

A Capella Silentium 2009 októberében, a zene világnapján alakult, rendszeresen koncertező, állandóan működő énekegyüttes. Műsorait egy-egy téma, zenetörténeti jelenség köré szerkeszti, a korai polifóniától napjainkig minden korszak zenéjéből szabadon válogatva. Az énekegyüttes 2012 októberében, tizenkilenc kórus közül a második helyen végzett a Riminiben megrendezett nemzetközi kórusverseny vegyeskari kategóriájában.

A budapesti előadás 2019. március 29-én 19 órakor lesz Budapesten a Párbeszéd Házában (Bp. VIII., Horánszky utca 20.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában