2019.08.02. 07:00
Nagy sikerű koncerttel ért véget a Harmonia Albensis-sorozat
A fellépő művészek tökéletes összhangban voltak a nyáresti hangversenyen.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A templomi hangversenyek idei ciklusának a Szent Imre-templomban rendezett záró alkalma gyönyörű műsorral várta a vokális és az orgonazene iránt érdeklődő zenebarátokat. Bach- és Mozart-áriák, a 19–20. század sajátos francia repertoárjának ismert darabjai Gounod, Franck és Duruflé tollából, valamint Mendelssohn és Boëllmann orgonaművei alkották a Telemann h-moll triójával teljessé tett programot. A három évszázad európai egyházzenéjéről színes körképet adó est főszereplői Megyesi Schwartz Lúcia opera-énekesnő és Tóka Ágoston orgonaművész voltak, közreműködtek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető muzsikusai: Selmeczi Gábor hegedű- és ifj. Major István gordonkaművész.
Megyesi és Tóka először léptek föl együtt nálunk
A pécsi születésű Megyesi Schwartz Lúcia Bende Zsolt növendékeként diplomázott a Zeneakadémián, majd Hamari Júliánál végzett posztgraduális tanulmányokat. Több nemzetközi énekverseny díjazottja, 1994 óta a Magyar Állami Operaház tagja, ám kiváló oratórium- és dalénekes is, a barokktól a kortárs zenéig terjedő hatalmas repertoárral. 2018-ban a halottak napi koncerten volt alkalmunk hallani őt, s nagy örömmel vártuk, hogy művészetét ezúttal több oldalról is megismerhessük.
A fiatal orgonaművész, Tóka Ágoston pályafutása mondhatni a szemünk előtt bontakozott ki, hiszen zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. A Zeneakadémia elvégzése után nemzetközi versenyeken ért el értékes helyezéseket. 2014-ben sikeres orgonaesttel mutatkozott be a Harmonia Albensis-sorozatban, de az utóbbi években hallhattuk Händel-orgonaverseny szólistájaként, zongorakísérőként és zenekari muzsikusként egyaránt.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Urw9AogjwtSEo3tzZ205yMGaujrfsqIyxxr0hc385oM/fill/5467/3975/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExYWMwOGM4YjAxMDRmNjA4MTU5ZDMzMWViMzY4YzNj.jpg)
Fotó: Nagy Norbert
Megyesi Schwartz Lúcia tökéletesen képzett, különlegesen szép hangszínnel és átfogó zenei intelligenciával rendelkező énekesnő. Figyelemre méltó stílusérzékkel nyúlt a különböző korokból való és eltérő karakterű darabokhoz: valamennyi ajtóhoz a megfelelő kulcsot vette elő, s azok készségesen meg is nyílottak előtte. Műsora fénypontjának a Duruflé-requiem drámai Pie Jesu-tételét éreztem, melyet óriási elhitető erővel szólaltatott meg (feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy Tóka Ágoston remek regisztrációt talált ehhez a számhoz, mely tökéletesen illeszkedett az ének- és a hozzá csatlakozó csellószólamhoz). De nagyon tetszett az a finom, elegánsan visszafogott előadásmód is, mellyel Gounod Bach nyomán komponált, rettenetesen elkoptatott Ave Mariáját megóvta a túlzottan érzelmes interpretáció sokakat elcsábító veszélyétől.
Telt ház előtt
A gyakorlott continuojátékos Tóka Ágoston végig inspiráló és figyelmes kísérőnek bizonyult, gondosan kidolgozott, ugyanakkor kellően diszkrét kísérőszólamokat társítva a művésznő interpretációihoz. Szólószámaiban emellett elsőrangú technikai felkészültségét és gazdag színfantáziáját is megcsillogtatta: különösen is magával ragadott az orgonairodalom egyik nagy „csatalova”, a valóban mindenki által játszott Boëllmann-toccata lehengerlően virtuóz és lendületes tolmácsolása.
Az énekszámok pontos és muzikális kíséretén túl Selmeczi Gábor és ifj. Major István nagyon hangulatos, a műsorba pompásan illő Telemann-produkcióval emelte az est fényét. A Harmonia Albensis-ciklus záróestjére – szokás szerint – telt ház előtt került sor: a közönség lelkes vastapssal mondott köszönetet a fellépő művészeknek a szűk egyórás, igényes, kellemes élményt nyújtó nyáresti hangversenyért.