"ENGEDJÜK MEGÉREZNI A MŰVÉSZET EREJÉT"

2020.02.06. 09:36

Veszprémi amatőr festőnek nyílt kiállítása a fehérvári Bányató Galériában

A székesfehérvári Bányató étterem évek óta nyújt lehetőséget amatőr festőművészeknek a bemutatkozásra. A napokban Domján Krisztina mintegy negyven alkotásából nyílt tárlat az emeleti galériában.

veol.hu

Fotó: veol.hu

A pápai születésű, Veszprémben élő alkotó 2018-ban egy kolléganője invitálására kezdett el festészettel foglalkozni. Még ugyanebben az évben beiratkozott Simon M. Veronika tanodájába, s azóta a festőművész tanítványaként készíti képeit. A mostani az első önálló kiállítása - számol be az eseményről a veol.hu.

 

– Krisztina a maga szerénységével teszi láthatóvá, mit jelent számára a művészet, az alkotás. Keretek zárják be gondolatok, érzelmek, technikák, színek egybeolvadását, ám ez a zártság csak a keretekre vonatkozik. Az alkotásokból kilép az élet, ám néha rejtélyes sugárzásuk megállítja a nézőt. Ma azért jöttünk, hogy engedjük Krisztinának megváltoztatni látásmódunkat, megállítani egy órára a világ zaját, hogy engedjük általa megérteni, megérezni a művészet erejét, vonzását, hogy kitárhassunk magunkban egy ajtót, és beengedhessük a szépséget. Minden ága a művészetnek hajtóerő, mely még szebbé teszi az emberi létet – mondta köszöntőjében Hoffmann Katalin, a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkör művészeti referense.

Simon M. Veronika festőművész mester és tanítványa kapcsolatáról fejtette ki gondolatait megnyitóbeszédében. – A Bibliában az áll, hogy a mesternél ne legyünk nagyobbak, elégedjünk meg azzal, ha elértük a mesterünk szintjét. A jó mester azonban szüntelenül tanul, képezi magát, hogy ezáltal a tanítványnak is lehetőséget biztosítson a további fejlődésre. A festészet ugyanis egy életre szóló dolog, ahonnan nem lehet „nyugdíjba menni”. Krisztina a legjobbkor kezdett el a festészettel foglalkozni, épp időben van ahhoz, hogy művészete kiteljesedhessen.

A megnyitón a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkör tagjai adtak műsort, gitáron közreműködött Enyedi Béla daltulajdonos, saját verseit szavalta Drotleff Zoltán költő.

Domján Krisztina festményei március elejéig láthatók Székesfehérváron, a Bányató étterem emeleti galériájában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában