A CSAPÁSOK IS A JAVUKRA SZOLGÁLTAK

2020.11.04. 08:39

Simon M. Veronika festőművész tizennégy tanítványa vehette át diplomáját Székesfehérváron

A Bányató étterem galériájában rendezett jó hangulatú diplomaosztón a tanítványok biztosították róla mesterüket, hogy „minden ecsetvonásukban benne lesz”.

veol.hu

Fotó: veol.hu

Bevezetőjében Simon M. Veronika a járványhelyzetre utalva kiemelte, hogy neki és tanítványainak is rengeteg akadállyal kellett megküzdeniük, de mint az írás is mondja, akik Istent szeretik, azoknak a csapások is a javukra szolgálnak, így végül sikeresen elérkeztek egy olyan állomáshoz, amely egész életükre meghatározó lesz.

Simon M. Veronika, a Mórocz házaspár és Enyedi Béla a rendezvényen Fotó: veol.hu

Hoffmann Katalin, a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkör művészeti referensének megnyitóbeszédét betegsége miatt Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötő, az est díszvendége olvasta fel. Utalt rá, hogy nehéz hónapok állnak a tanítványok mögött, hiszen meg kellett küzdeniük a járvány okozta nehézségekkel, kurzusok maradtak el, megfogyatkoztak a kiállítási lehetőségek. Azonban a Bányató galériában látható munkák megmutatják, hogyan alakult ennek a kis csapatnak a művészete, hogyan lépkedtek a kezdetektől a csúcsig, hogyan vették át mesterüktől azt a szellemiséget, azt a tudást, ami örök értéket hordoz.

Fotó: veol.hu

A tanítványok nevében Wittenberger Erzsébet mondott köszönetet Simon M. Veronikának, biztosítva róla mesterüket, hogy ezentúl is „minden ecsetvonásukban benne lesz”.

A beszédek végén nem maradt el a sapkák hagyományos levegőbe hajítása, és felszeletelték a tanoda huszadik évfordulójára készült ünnepi tortát.

A Veszprémből érkezett friss diplomás Domján Krisztina a csoport nevében egy festményével köszönte meg az étterem tulajdonosának, hogy ezúttal is otthont adott a rendezvénynek és az azt követő kiállításnak.

Fotó: veol.hu

A rendezvényt Enyedi Béla daltulajdonos színesítette gitárjátékával és megzenésített versek előadásával.

A diplomamunkák november 30-áig tekinthetők meg a Bányató étterem galériájában.

Simon M. Veronika (művésznevén Simone) a Veszprém megyei Csetényben született. 1993 óta foglalkozik festészettel (Derkovits Kör, Székesfehérvár; Zilachy Stúdió, Budapest). 1997-től a Szőnyi István Művészeti Akadémia festő szakán tanult Zebegényben. 1999-től az A. A. W. amerikai grafikai kurzus hallgatója volt Budapesten, majd 2006-tól a Leonardo Művész Akadémián Salzburgban, ahol 2009-ben végzett Kunst Meister szakon. 2000 óta leginkább tanítással foglalkozik, valamint vezeti az általa alapított SMV 2000 Festőtanodát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában