Újra Lucifer társaságában utazik Ádám és Éva

A Vörösmarty Színház „Az ember tragédiája 2.0”-premiere előbb szeptemberben, a főpróbahéten beesett pozitív koronavírusteszt miatt, majd október 31-én maradt el. Az ok ugyanaz volt. Akik azonban a Bársonyszék bérlet előadásaira járnak, tudják, a nagyszínpadi bemutatókat szokás szerint megelőzi egy előbemutató. A körülmények hasonlóak, ez is teljes értékű előadás mindig. A közönség jelenléte teszi azzá. Ezt még meg tudta tartani a színház. Megnéztük.

Szóljunk először a szövegről, illetve a továbbírás gesztusáról!

– Egy irodalmi alkotás addig él, amíg a későbbi szerzők hozzányúlnak: átdolgozzák, továbbírják, parodizálják – nyilatkozta lapunknak a keretjáték és a délfrancia szín szerzője, Márton László még a próbafolyamat kezdetén, májusban.

– Madách műve hatalmas ívű, lezárt gondolati egész. Valójában nem az Az ember tragédiája című drámát folytattuk, hanem az abban használt formát és kulturális toposzt használtuk fel és gördítettük tovább – ezek pedig Tasnádi István szavai, szintén májusból, ő a csendes-óceáni színt írta.

A dráma felépítése: mint Madáchnál, itt is keretjáték nyitja, zárja az időn és téren, eszméken és bűnökön keresztül tartó rettentő utazást. Megjelenik az Úr, alkut ajánl Lucifer, figyel és sodródik Ádám és Éva. Négy külön történet bontakozik ki. A keretjátékban olvashatók/elhangzottak szerint ez mind a 20. század eseménye, bár a csendes-óceáni, a negyedik szín inkább mintha a közeli – bárcsak csupán disztópia lenne! – jövőben játszódna, nagyon sok ma aktuális vitás, a civilizációra nézve veszélyes helyzet és nézet jelenik meg benne. Kontinensnyi méretű óceáni szemétsziget, transz- meg pángender „fiúlányok”, a gyermekmentes mozgalom undok hívei, akik egymilliárdra akarják lenyomni a föld lakosságát, szélhámos környezetvédők (szószólójuk Éva, de mint Bryan) és mit sem sejtő „kőgazdag”, környezetszennyező mamutcéget vezető (Ádám).

A harmadik a délfrancia szín, amelyben Picasso (Ádám) otthonában zajlik az élet. Itt a nyugat-európai ország kommunista párti nyerő- és verőemberei ficánkolnak és fenyegetnek, mellettük pedig költők, festők, műkereskedő galériatulajdonosok járnak-kelnek. Picasso bármikor kreál egy remekművet, ha kell, hadd csörrenjen az apró, zizegjen a bankó; mindannyiuk buja és busás örömére.

A második, a nagyváradi-berlini szín írója Závada Pál. Olyan kicsit, mintha egymaga akarta volna megírni Az ember tragédiája folytatását, hiszen több helyszínen, több évtizeden keresztül utaztatja hősét, Ádámot, aki Éva több alakjával is találkozik a huszadik század szörnyű európai (inkább kelet-európai) történelmében.

Az első szín Darvasi László munkája, ennek címe, helymegjelölése Titanic-bál. A monstrum „lélekvesztő” elindulása előtti pillanatokról írt a szerző. Hőse egy mérnök (Ádám). „Az ember új reménye a véges életében / mérnökké válni. Így lenni bölcsnek éppen. […] Megsúgom, ő itt, egy kicsit olyan […] mint az Isten.” Így jellemzi őt a szín Lucifere.

E helyt ennyit a szövegről. Remek dolog, hogy már ki is adta egy könyvkiadó, elolvasható.

Ahogy két évvel ezelőtt Madách Imre Az ember tragédiáját, úgy az újat is a fehérvári teátrum négy rendezője vitte színpadra, ugyanaz a négy alkotó: Szikora János felelt a keretjátékért és a Titanic-bálért, Hargitai Iván a nagyváradi-berlini, Horváth Csaba a délfrancia, Bagó Bertalan a csendes-óceáni színért.

A keretjáték nyitójelenetében mintha egy sci-fi moziban lennénk, űrhajós-űrruhás Ádám és Éva keveredik elő. A háttérben három óriási kivetítő dominál, amely díszletet teremt: új paradicsomba csöppent az emberpár. Valahol messze látszik az emberiség fúró-faragó munkája nyomán élhetetlenné tett kék bolygó. Az űrruhában, amíg le nem dobják magukról, Ádám és Éva arcát kamera figyeli, kíváncsi és összezavart ábrázatuk megjelenik az oldalsó kivetítőkön. A sci-fit képviseli, de inkább már mint groteszk pont, a drónisten berepülése. Jól értik, egy manapság népszerű drón zümmög be a színbe: ő az Úr. (Ádám – Sághy Tamás; Éva – Varga Gabriella.)

A Titanic-bálban a hátsó kivetítőt beteríti a mérnöki csoda, az óriáshajó, ahogy a kikötőben vár. Füst és gőz gomolyog. A hajó elindulásáig tart a szín, így elsüllyedése nem látható: de mi, nézők tudjuk, a jéghegy már ott van. Ahogy mondani szokás Bulgakov ördögjárta regénye, A Mester és Margarita szállóigévé lett sorával: Annuska már kiöntötte az olajat. A gép forog, az alkotó pihen, a füst szökik, a jéghegy meg mint az isteni teremtés része: ott van. (Ádám – Trokán Péter; Éva – Tóth Ildikó.)

A nagyváradi-berlini szín a színpadon is sűrű történelmi tabló, téboly. Lényeglátó megoldás. Több szálon fut a cselekmény. A realizmust szépen elhajító impozáns jelenet, amikor a múlt század mindenféle történelemcsinálói mint szupermodellek grasszálnak fel és alá egy divatbemutatókon használt páston. Lenin, Hitler meg a többiek alakjaiból csinál bohócot a rendező. A Nagyváradról Berlinbe, majd visszatérő Ádám: filmkészítő, ezért is adekvát a show-biznisz megjelenítése. A kivetítők ebben a részben is működnek, jellemzően vonatok, vagonok vannak rajta különböző nézőpontokból. Zakatolnak, mint a fogaskerekek. A gép forog, az alkotó pihen, a zsidókat elviszik. (Ádám – Kovács Tamás; Éva – Kiss Diána Magdolna.)

A délfrancia színben Horváth Csaba rendezőre jellemző, a színészi testekre fókuszáló játékmód uralkodik. Jól fizető áru itt nemcsak az üde, de a romlásban lévő emberi test, s jól fizető áru az eszme és a művészet is. Óriási, talán szivacsokból kialakított amorf avantgárd festményekkel vonulnak a színen a játszók. Vibrálnak a színek, rikít a sárga, csiklandoznak a rózsaszín korszak képei, ömlik a vérvörös, táncol és olézik a vad és bátor és jól élni akaró, spanyolosan izzó Picasso háza népe. (Ádám – Gáspár Sándor; Éva – Kerkay Rita.)

A csendes-óceáni színben kapja meg a néző igazán a hajó-élményt. Szemben a Titanickal, itt a színen is úszik egy hatalmas jacht: persze a nagy kivetítők segítségével. Az előszínpadra épült a hajóorr. A sci-fi hangulat visszaköszön. Arról, hogy milyen fordulatot rejteget a milliárdos, jólelkűnek tűnő, de elég harmatos férfiúi erényeket mutató Ádám és a magát transzneműnek valló Éva találkozása, nem szólunk. Ám még mielőtt rémeket tévedne bárki is, megítélésünk szerint sem a rendezés, sem a szöveg nem áll ki az LMBTQ-propaganda mellett. (Ádám – Kádas József; Éva – Ballér Bianka.)

A befejezésben a keretjáték és annak díszletei, hangulata tér vissza. Azonban Ádám és Éva megedződött, mert visszakapta emlékeit. S hogy miként döntenek, kérnek-e a Földön túli, új bolygós új paradicsomból, vagy mégsem… Nos, ezt nem tisztünk elárulni. Lesz majd premier.

A három felvonásra tagolt előbemutató a két szünetet is hozzáadva közel négy és fél órán keresztül tartott.

Mégsem vált unalmassá, olyannyira elütnek egymástól a színek. Érdekes volt, mielőtt legelőször felment volna a függöny, az előadás négy rendezőjéből három kiállt a proszcéniumra, s közölte a nézőkkel: ez egy nehéz előadás lesz, ez nem egy Boeing, Boeing-típusú, habkönnyű, légies vígjáték, de érdemes végignézni. Végiggondolkodni. A rendezők ezen útravalóit az előadás láttán megerősíthetjük.