magyar–kínai barátság

2021.02.21. 07:15

Tárlat nyílt Perkátán

A Magyar–Kínai Kulturális Egyesület a Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft.-vel együttműködve nyitotta meg a Győry-kastély kertjében berendezett szabadtéri tárlatot, amely több témáját is érinti a Covid-19 okozta járványhelyzetnek.

Korondy Tamás

Szoros a magyar–kínai barátság Perkátán, hiszen a település testvérvárosa Huahsziang

Fotó: önkormányzat

A tárlat a Magyar „Kínai Tavaszünnep” Kulturális Fesztivál második állomása, mely eseményt az idén rendhagyó módon szervezték meg az egyesület tagjai.

A megnyitót a járványügyi helyzet aktuális rendeleteihez igazodva tartották meg: online közvetítve tekinthették meg az érdeklődők a Kínai–Magyar Kulturális Turisztikai Központ közösségi oldalán. A szolid ünnepségre a kastély épülete előtt került sor, mely elé különböző, Kínával kapcsolatos kiadványokat, molinókat helyeztek el a szervezők, továbbá a beköszöntő kínai új évre, a Bivaly évére is felhívták a figyelmet.

Szoros a magyar–kínai barátság Perkátán, hiszen a település testvérvárosa Huahsziang
Fotó: önkormányzat

A programon a kínai egyesületet egy delegáció képviselte, amelyet Teng Weijie elnök vezetett. Perkáta önkormányzata részéről Kovács Melinda gazdasági vezető, a Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft.-től pedig Lászlóné Szabó Edit ügyvezető igazgató képviseltette magát az eseményen.

Elsőként Teng Weijie elnök által átadták a szájmaszkokat, amelyeket Perkátának hoztak ajándékba, majd pedig Kovács Melinda köszöntötte a vendégeket.

– Közös az a koncepció, amelyet a vándorkiállítás a kiemelt témaköreivel képvisel: az erőfeszítés a járvány leküzdésére, a kölcsönös segítségnyújtás, a világ más országaival való együttérzés és a nehézségek legyőzésére való törekvés – tolmácsolta Kovács Melinda Oláh István, Perkáta ügyvezető alpolgármesterének szavait.

A megnyitót követően Geng Jie alelnök átnyújtotta Lászlóné Szabó Edit számára a Magyar „Kínai Tavaszünnep” Kulturális Fesztivál rajzpályázatára nevezett perkátai gyerekek jutalmát.

Később a kínai delegáció és a központ munkatársai közösen járták körbe és tekintették meg a kastély ablakaira, valamint a kapujára molinókon kihelyezett képeket, szövegeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában