Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük

Fiatalabb korban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy talán felnőttként kevésbé lesz szükségünk az anyai támaszra. Később aztán számtalan szituáció adódik az életben, amiben rájövünk, csak ő segíthet. Az általa nyújtott törődésen, szereteten és számtalan tanácson keresztül úgy tanulhatjuk meg az élet rejtelmeit, ahogy azt senki mástól. Hálánkat minden nap ki kéne fejeznünk az irányukba, de május első vasárnapján mindenképpen mondjunk köszönetet nekik. Eme jeles alkalomból Káliz Sajtos József költő versét is elhoztuk olvasóinknak.

KÁLIZ SAJTOS JÓZSEF

Örök oltalmam

(Mentsváram voltál)

Anyám, Mindenem,

Édenségem!

Az volt a jó,

az a pár hónap

réges-régen

az anyaméhben.

Hallgathattam

szíved ritmusát,

veled lélegeztem,

aludtam-keltem…

S Te szép lassan

átültetted belém

a mindenséget.

A szavadra füleltem,

dalodra, zenére…

De aztán megérve

kitessékeltél

a nagy semmibe. –

Mint kezdő-küzdő

űrhajós, még

percekig éreztem,

óv a ’köldökzsinór’.

S titkon reméltem:

a tempózástól,

kiáltozástól elfáradva

– hogy el ne vesszek –

fölkarolsz, anyám,

s visszatérhetek

menstváradba.

(Ódarészlet)

Anyám, te Édes,

mióta bőröd

bársonyától

elváltam: utam

tövises, érdes…

De az ölelésed,

az érzés –

mit tőled

ringatva kaptam –

mindvégig kitart,

ingathatatlan.