Frissen Fejérből

2021.08.04. 07:45

Egy ember, aki hazaérkezett... – Bálint György hajdani rockmenedzserrel beszélgettünk Pázmándon

A település szélén tábla mutatja, itt kell behajtani a Bálint Borárium irányába. Behajtottunk. Végtére is ott volt az évi rendes nagy borkóstoló, a Nyitnikék, a tópart borászai közreműködésével. A házigazda Bálint György hajdani rockmenedzser, aki Hobo, Török Ádám, Ferenczi György, Soma és néha a P. Mobil banda szekerét is tolta, de a nevéhez fűzhető a Gárdonyi Sportstrand „találmánya”. Félrevonultunk, és egy csendes sarokban beszélgettünk.

Silye Sándor

Bálint György szép környezetben várja vendégeit…

Fotó: Stehlik Norbert

Szép számmal jöttek a kóstolni szándékozók a fővárosból, Székesfehérvárról és a környékről. A többi között jelenlétével Rákóczi Feri, a rádiós is jelezte, hogy nemcsak a szavakhoz, de a borokhoz is ért. Akik ezen a napon kóstoltattak: a Csóbor, az Aprókertek, a Csordás-Nagy, a Köllő, az L. Simon, a Nagy Gábor, a Szentesi, a Variszkusz pince. Ön évek óta segíti a környék borászait, pedig nem is borász…

– Mindenképpen érdemes támogatni őket, főleg azokat, akik szívvel-lélekkel készítik a boraikat, és ugyanígy foglalkoznak a bort fogyasztókkal is. Ráadásul, ha a munkájukban ott van a szív, a lélek, az odaadás, a szellemiség, abból csak jó jöhet ki, és ez jellemzi az itteni borok nagy többségét. Több kedvencem van, de őket most nem nevezem meg, mert nem baj, ha mindenki magára gondol e sorokat olvasva…

Pázmánd nehezen megközelíthető település, mégis népszerű. Ez minek köszönhető?

– Annak, hogy olyan gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező hely, amely vonzza az embereket. Szerintem, ha nem lenne e környéken semmi, csak kitennénk néhány asztalt, és itt lennének a borászok, akkor is sokan eljönnének ide. De azért megvalósítottunk már néhány dolgot az évek során, hogy komfortosabb legyen a vendéglátás.

A borászok és a bort kóstolók egymásra találtak, nyitottan, ha már Nyitnikék
Fotó: Stehlik Norbert

Az elmúlt évtized(ek)ben az emberek étkezési és borkultúrája mekkorát javult?

– Nagyon-nagyon sokat! Mi sem jellemzőbb erre, hogy bár van ét- és borlapunk, de az emberek többsége nem (csak) ez alapján választ. Tudom a dolgomat, azt, hogy az adott ember ízlésének, szellemiségének megfelelő bort ajánljak a beszélgetésünk vagy az ismeretségünk alapján, és az étel-bor párosításban is segítsem őket. De tény, egyre többen tudják, mit mivel kell együtt fogyasztani.

A pandémia nagyon sokat ártott a mindennapoknak?

– A kötelező zárvatartás komoly kárt okozott. A mi esetünkben anyagi kárt, míg az emberek többségének a lelkét, az egzisztenciáját rongálta az elmúlt majd két év.

Bálint György szép környezetben várja vendégeit…
Fotó: Stehlik Norbert

A P. Mobil együttessel – akikkel dolgozott együtt – ma is mondhatja a zenekar utolsó lemezük címét világgá kiáltva: „Ez az élet, Babolcsai néni!”

– Ez így igaz. Nagyon sok ember gondolkodásán hihetetlen változásokat okozott a pandémia. Van, akiket pozitív irányba, de vannak, akiket negatív irányba sodortak az elmúlt időszak nehéz napjai. Egyre többen odafigyelnek arra, hogy a pénzükért minőséget kapjanak. Ennek köszönhetően akár a gasztronómia, akár a borfogyasztás területén azoknak áll a zászló, akik minőséget adnak, kínálnak. Mert az emberek többsége erre vevő.

Schuster Lóri világgá kiáltotta, a rock örök. Az ön esetében Pázmánd örök mindörökké…?

– Igen. Mert úgy érzem, ide megérkeztem, hazaértem, és itt jól érzem magam.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában