Sárbogárdon adott író-olvasó találkozót Háy János kortárs próza- és drámaíró

A sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtár vendége volt október 20-án Háy János kortárs regény- és drámaíró, költő. Gyöngyössy Csaba vezette a nagyszerű irodalmi eseményt.

– Egy alkotó, aki él, legyen megszólítható, hiszen mégiscsak ez a lényege a világnak: hogy beszéljünk egymással! – mondta el az író-olvasó találkozókról szóló hitvallását Háy János a beszélgetés elején.

Ez a téma, a pandémia, a karanténidőszak kapcsán keveredett elő. Azt az időszakot Háy János mint író, kedvezően élte meg. Hiszen előtte, s most ismét, sokat utazik hasonló beszélgetések, illetve az olvasók kedvéért. Háy kifejtette, ha az ember egyik nap Nyíregyházán, másik nap Sopronban olvas fel, akkor a Múzsa hiába látogatja meg, nem találja otthon. Akárhogy is, az írásra, az ehhez szükséges befelé figyelésre meg kell teremteni az időt, s ez néha küzdelem.

Egy úgynevezett karantén­naplót is írt nemrég a Sárbogárdra érkezett vendég. Felkérésre született meg a Ne haragudj, véletlen volt című napló. – Ami számomra érdekes volt, mert nem szoktam naplót írni. Soha nem írtam, gyerekkoromban sem – mondta Háy. – Viszont naplóolvasó vagyok, nagy rajongója különösen a Móricz- és a Márai-naplóknak – fűzte hozzá. – Egy naplónak az írója a szereplője, persze, hogy ez mennyiben van valóban így, az egy fogós kérdés. Hiszen nemcsak akkor, amikor írunk, hanem amikor beszélünk magunkról, vagy a múltunkról, akkor is mindig fikciót mondunk. Nem tudjuk a valóságot elmondani. Mindig súlyozunk. Nem ugyanazt mondjuk el az életünkről válás előtt és válás után. Nem ugyanazt mondjuk el akkor, amikor a kisgyerekeinkkel sülve-főve együtt vagyunk, vagy akkor, amikor a gyerekeink már elköltöztek, külön élünk tőlük. Az, hogy mit mondunk el a múltról, saját választás. Mi magunk építjük újra és újra a múltunkat. A napló is ilyen, egyfajta fikció. Egyfajta regény, amelyben az ember saját magát használja főhősként – fogalmazott az író.

Szóba került az A cégvezető című regénye is. Amely regényből a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a közelmúltban monodrámát mutatott be Sághy Tamás színművész. Az előadás repertoáron van.

Nos, Háy János ezt a regényt még a pandémia kirobbanása előtt fejezte be, viszont benne van az előtte lévő harminc év, vagyis a rendszerváltozás idejétől tart majdnem máig. A szerző a címről elmondta, hogy az elmúlt harminc év egy ikonikus alakját kereste, akihez mindenkinek van viszonya, így találta meg a cégvezető – korántsem egyértelműen pozitív – alakját.

Az író elmesélte, hogy valamikor a kilencvenes években azzal froclizta a fiát egy általános iskolai osztálytársa, hogy az ő apjának sokkal több cége van ám! Lévén Háynak nem volt egy se.

– Az elmúlt harminc évnek nagyon fontos politikai és gazdasági változásai voltak. A gazdasági komponensek azért bele-belepörögtek a politikába, és a mai napig is belepörögnek – mondta utóbb Háy; ezért is választotta ezt a címet, ezt a nézőpontot.

A Mamikám című még újabb Háy-regény egy harmincas éveiben járó cigány lány és egy falusi idős néni barátságáról szól. Mint arra Gyöngyössy Csaba, a moderátor rámutatott, sajátos nyelvezete van a regénynek; mintha tájnyelven szólalnának meg benne a szereplők.

– A néni érzelmi magányban él, Amerikában élnek a gyerekei, tehát gyakorlatilag nincsenek. Nincsenek elérhető távolságban. Majd ha én leszek a miniszterelnök, betiltom a külföldre költözést – csiholt ki nevetést közönségéből az író –, mert szerintem ez borzasztó. Bátyám kislánya Ausztráliában él. Hol van Ausztrália?! A Holdhoz közelebb van, mint Magyarországhoz… – mondta.

A történetben szereplő lány pedig rossz családból, szeretetlen körülmények közül érkezik. Egymást segítik, egymás magányát oldják a szereplők.

Íme, papírra vetett, könyvbe írt sorsok, amely sorsok találkozásra várják az olvasók személyes, saját sorsát.