Borban az igazság

2022.03.28. 16:00

Thomas Kű és a történet, amely a bor mögött rejtőzik

Kű Lajos fia ezúttal nem csak azért jött el Belgiumból, hogy édesapját Székesfehérváron meglátogassa: ő is a magyar borok híve.

Tihanyi Tamás

Thomas Kű is részt vett a borkóstolásokon

Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Közel száz nemzetközi borszakértő, szakíró, beszerző, forgalmazó érkezett a világ legkülönbözőbb országaiból minap hazánkba, hogy borkóstolókon, közös vacsorákon, egyéb gasztronómiai eseményeken, valamint bortúrákon vegyen részt. Mindannyian az Agrármarketing Centrum meghívásának tettek eleget, amely szervezet az Agrárminisztériummal és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együttműködve törekszik arra, hogy a magyar bor neve minél fényesebben csillogjon. A szervezők célja az volt, hogy igyekezzenek bemutatni, népszerűsíteni kiváló borainkat a kontinensen és még távolabb. A nemzetközi szakmai közönség programját a SIRHA Budapest élelmiszeripari szakkiállításon kezdte, majd az elmúlt napokban ellátogattak egy sor borvidékre: Villányba, Egerbe, a Mátrába, Tokajba. A Hungarian Wine Summit elnevezésű találkozó a magyar borok sokszínűségét mutatta meg a nemzetközi szakértőknek, segített a hazai borászatoknak abban, hogy üzleti kapcsolataik bővüljenek, így segítve az export növelését. 

A legendás labdarúgó, Kű Lajos Belgiumban élő fia imádja Magyarországot és a magyar borokat 
Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Belgiumot nem más képviselte az eseményen, mint Thomas Kű, a Qwine cég vezetője. A név nem véletlenül lehet ismerős olvasóink előtt: a brüsszeli informatikai menedzser, a magyar borok nagy szerelmese Kű Lajosnak, egykori legendás válogatott labdarúgónknak, az Aranycsapat Alapítvány elnökének a fia. Kű Lajos disszidálása után 1978-ban mutatkozott be az FC Bruges csapatában, amely együttessel BEK-döntőt játszott még abban az évben. Később belga bajnokságot nyert a csapattal, a foci után állampolgár és üzletember lett, majd 1997-ben költözött haza, és azóta is nagyon aktív közéleti ember. 

– Másokkal együtt engem is meghívtak a rendezvényre, amelyre olyan szakemberek jöttek el a világ minden tájáról, akik valamilyen módon magyar borokkal foglalkoznak, vagy tervezik azt tenni – mondta Thomas Kű, aki a meghívottak között talán egyedül volt, aki beszélt magyarul. – Édesapám nem csak a nyelvre tanított meg, megmutatta az országot és megtanított a magyar bor szeretetére is. Belga anyukámnak vendéglője és szállodája volt, nem állt tehát tőlem távol a gasztronómia, a vendéglátás világa és mindent meg akartam tanulni a magyar borokról. Tudom, hogy Magyarországon kiváló borok születnek, azonban a nagyvilágban nem elég ismertek, ezért mindent megteszek annak érdekében, hogy Belgiumban forgalmazóként megismertessem őket. Ez küldetés és egyben kihívás a számomra. Fantasztikus emberekkel találkoztam, sok csodálatos emlékkel, értékes kapcsolattal megyek haza. Azt vallom, hogy nagyon fontos a történet, amely egy-egy bor mögött rejtőzik. Ennek élek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában