2024.05.31. 17:46
Székesfehérvár pedagógusait ünnepelték
Jó ideje hagyomány, hogy Székesfehérváron minden évben a Pedagógus Napon köszöntik a megyeszékhely oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusokat. Így volt ez az idei évben is, amikor május 31-én, péntek délután a Hiemer-ház báltermébe invitálták az ünnepelteket, akik közül többen díjat is vehettek át kiemelkedő munkásságukért.
Székesfehérvár Oktatásáért és Székesfehérvár Ifjúságáért díjakat, valamint Polgármesteri Elismerő Emlékérmeket adományoztak
Fotó: Nagy Norbert / FMH
Az ünnepség az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI diákjainak az előadásával vette kezdetét, majd Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András köszöntötte a jelenlévőket. A városvezető beszédét azzal indította, hogy reflektált egy elcsípett félmondatra, amit két Arany János tanuló súgott egymásnak a produkciójuk után. „Megcsináltuk” – hangzott el. Mint a városvezető mondta, valóban megcsinálták és ebben az egy szóban benne van minden: a munkájuk, az erőfeszítésük, szívük és lelkük.
– Büszkék lehetnek magukra, akárcsak a ma, itt jelenlévő pedagógusok, akiknek szintén benne van szívük, lelkük és munkájuk. Mi ezt a ’megcsináltuk’ mögötti sok-sok munkát szeretnénk megköszönni ma – hallhattuk a polgármestertől, aki beszéde végén azt is hozzátette, hogy nagyon örül, amiért az idei évben arra is volt lehetőségük, hogy a város pedagógusainak megbecsülésében anyagi tekintetben is előrébb tudtak lépni.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/2g7HbkPqcCE2xjOMGUI7baCwiTDv3N7Z_0KjbIvoIDM/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzNDMzODY2NDU5ZjRiMTVhM2JkZGVkYzA5ZmJkMTcz.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / FMH
Az ünnepség Cser-Palkovics András beszédét követően a díjak átadásával, valamint a díjazottak méltatásával folytatódott.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/f8uR7gaR1hJBuBQkvHJ7y_Jele6nCouPrITOOXrsUd8/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxZjRlY2EzZjNkNjRlZjhhM2ViYmU2NTgzNjNjYjIy.jpg)
„Székesfehérvár Oktatásáért” díjat vehetett át Szabó Mónika, óvodapedagógus, Oláhné Wágner Erika, óvodaigazgató, óvodai telephelyvezető és köznevelési szakértő és Balázsik Valéria címzetes egyetemi docens.
„Székesfehérvár Ifjúságáért” díjat adományoztak Némethné Csentei Gabriella fejlesztőpedagógusnak, valamint Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adtak át Béndek Gábornénak, Csimáné Kiss Ilonának és Ráczné Kálmán Anikónak.
Végül az ünnepség zárásaként Mészáros Attila alpolgármester mondott pohárköszöntőt.