Frissen Fejérből

2022.04.08. 11:10

A hónap legjobb játékfilmje elismerést zsebelhette be Tokióban az Ítélet és kegyelem

Szikora János csákberényi mártír papokról készült alkotása lett a hónap filmje a tokiói nemzetközi filmfesztiválon.

Borsányi Bea

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mansbarth Antal katolikus pap és Szikszai János református lelkész mártíromságának történetét sokan ismerik, főként amióta színpadra is állították Sobor Antal Perelj, Uram! című kisregényét. A fiatal, 27 éves Mansbarth Antalnak és az idősebb, már ötvenen felül járó háromgyerekes Szikszai Jánosnak annyi volt a bűne, hogy templomában kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Néhány hónap múlva ezért Haynau megtorlásul Nagyigmándon, golyó általi halálra ítélte őket. Az ítéletet 1849. július 12-én hajtották végre. A Sobor-féle kisregényből a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója írt és rendezett darabot Perelj Uram! címmel, amelyet 2018 októberében mutattak be. A darabból Szikora vezényletével nem sokkal később elkészült a filmes változat is, amely az Ítélet és kegyelem címet kapta és amelyet tavaly augusztusban, még az őszi premier előtt vetítettek le Csákberényben. A Judgement and mercy címmel bemutatott alkotás áprilisban elnyerte a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál a hónap legjobb játékfilmje elismerését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában