Frissen Fejérből

2022.04.05. 16:30

Papp Tímea rámákba zárta a természetet

A kő lelke címet viseli Papp Tímea kőkép-kiállítása, mely múlt pénteken nyílt a Velencei-tavi Galériában. A rámákban megdöbbentő egységbe állnak össze a világ minden tájáról érkező kavicsok.

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Lehet az pattintott vagy csiszolt, fényes vagy érdes, a kövek, kavicsok sokak számára igazi természetes kincsek. Így van ezzel Papp Tímea is, aki ezúttal Gárdonyba hozta el féltve őrzött alkotásait – kőképeit. 

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A Velencei-tavi Galéria adott otthont a tárlatmegnyitónak, ahol Tímea párja, Tóth Imre, a stand up-os "Bruti" szórakoztatta fellépésével a közönséget, majd pedig mesélt kedvese munkásságáról is:

- 5 éve, 2017-ben egyszer csak Timi odajött hozzám és azt mondja: figyelj csak, készítettem egy ilyet… És akkor elővett egy pici kis kőcica képet. Nagyon tetszett nekem, s azt mondta, ő mától ezzel akar foglalkozni. Látszott, hogy halálosan komolyan gondolta, hiszen onnantól minden nap hozott haza kis kőalkotásokat. Ez tartott két hétig, amikor azt mondta: ő ezt megunta. Na nem a kőkészítést, hanem azt, hogy ilyen egyszerűeket készítsen, mert úgy érzi, ennél sokkal többre képes – mesélte Gárdonyban Bruti, akinek történetéből kirajzolódott Tímea elmúlt 5 éve. Már a kezdetekkor feltették az alkotásokat a közösségi oldalra, hogy lássák, másoknak is tetszik-e. Hamar kiderült, hogy nagyon is. Egyre komolyabb alkotások születtek, melyeknek köszönhetően mára 26 ezer követőt tudhat magáénak Tímea.

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában