Frissen Fejérből

2022.07.08. 20:00

Az ecset és a nóta délutánja Pákozdon

Egy képzőművészeti kiállítás megnyitója egészítette ki az Emlékparki nyár pénteki zenés programját.

Tihanyi Tamás

Az alkotóműhely képei a katonai emlékparkban

Forrás: Tihanyi Tamás / FMH

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ebben az esztendőben tizedik alkalommal szervezi meg az Emlékparki nyár elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek fővédnökségét a Magyar Honvédség parancsoka, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vállalta el. Július 8-án, pénteken délután a sorozat második állomásaként az Ősi Kovács Imre, a Magyar Kultúra Lovagja és Aranyecset-díjas festőművész által alapított Ősi Kovács Alkotóműhely képzőművészeti alkotásaiból nyitott tárlatot Oláh László, a létesítmény szakmai igazgatója. 

 

A kiállítás, amely elsősorban a természet minket körbe ölelő csodáit vetítette a látogatók elé, péntektől két héten át lesz látható. Az Emlékparki nyár programjában a tárlatmegnyitó után Kapi Gábor nótaénekes – nyugdíjas katona – műsora szórakoztatta a megjelenteket. A debreceni születésű Kapi Gábor 1976-ban lépett katonai pályára, nyugdíjazása után lett belőle előadóművész: azóta több albuma is megjelent, ezek sikerét jelzi, hogy 2019-ben Dankó Pista életműdíjat kapott. Rendszeres szereplője a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen rendezett programoknak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában