Frissen Fejérből

2022.09.06. 18:00

Demokrácia, diktatúra, háború – olvasópróbával indult az évad a Vörösmarty Színházban

Te is fiam, Brutus? – a már szállóigévé vált mondat, amit szinte mindenki ismer, még azok is, akik az eredetéről vajmi keveset tudnak. Shakespeare tragédiája több ezer éve feszegeti az emberiség egyik komoly problémáját: demokrácia vagy diktatúra?

Héjj Vivien

Nagy Péter, akit Marcus Brutus szerepében láthatnak a nézők

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az évadnyitó másnapján megkezdődött az évad első nagyszínpadi bemutatójának olvasópróbája.

A darab rendezője, Bagó Bertalan a próba első perceiben arról szólt, darabválasztáskor Shakespeare két jelenkorra reflektáló tragédiája, a Julius Caesar és a Coriolanus között billegett a mérleg, végül a popularitás és az ezzel járó nagyobb vonzerő miatt előbbit viszi színre jelen évadában a Vörösmarty Színház társulata.

– Már ott tartunk, hogy a görög mintára felépült parlamenti demokrácia – vagy szenátus – működik, valami ilyesmi. – kezdte a történelmi háttér felvázolását a rendező. – Ez rendkívül problematikus intézmény. Sokat kell egyeztetni, sokat kell tárgyalni, benne van a lehetőség, hogy pártok alakuljanak, hogy széthúzzanak. Nagyon lassú folyamat az, hogy egyről a kettőre jussanak, de hát ez a demokrácia lényege. Churchill azt mondta, a világ egyik legrosszabb struktúrája, merthogy jobbat nem találtak ki.

Lezajlott a próba 
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap 

A darab lényegéről úgy fogalmazott: van egy nagy formátumú ember, aki türelmetlen, aki nem bírja kivárni azt, hogy a folyamatok demokratikus úton működjenek. Kezébe veszi a hatalmat, és úgy gondolja, a népnek sokkal jobbat tesz, ha kizárja ezeket a lassító folyamatokat – amit demokráciának hívnak –, a démoszt, az embert kvázi lenézve mondja, hogy nem feltétlenül szükséges az átlag véleménye. Elitistaként úgy véli, egy szűk kör sokkal jobban tudja irányítani az országot, s hatékonyabb is. A rendező szerint van ebben igazság.

– Caesar azt mondja, elege van a demokráciából, a teszetoszaságból. Azt szeretné, hogy a nép válassza meg őt közfelkiáltással, hogy fenntarthassa a demokrácia látszatát, miközben arra törekszik, hogy minden intézményességet lecsökkentsen és egy kézben központosuljon a hatalom. Ő az első a Római Birodalomban, aki ezt megteremti, innentől megszűnik a demokrácia – áldemokrácia lesz –, s itt kezdődik a császárság 500 éves időszaka. – fogalmazott az olvasópróbán Bagó Bertalan.

Bagó Bertalan, a darab rendezője 
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap 

– Kitör a polgárháború, egymást ölik az emberek, káosz lesz. A káosz hatására tele lesznek a lövészárkok hullákkal. Ebből a káoszból újra diktatúra lesz, majd ebből megszületik az első császárság. Nagyon érdekes dolog, mert ezeket a mai napig tetten érhetjük. Ha egy nagy formátumú ember demokrácia által került hatalomra, majd leépíti azt, és úgy gondolja, hogy a nép érdekeit ő tudja legjobban képviselni, annak mindig háború a vége. Napóleon, Hitler, Putyin. Ha bontják lefelé a demokratikus rendszert, a vége nem lehet más, a diktatúra csak háborúba torkollhat. Az emberiség nem tanult semmit, ugyanazokat a hibákat követi el, csak hatásosabb eszközökkel – magyarázta a darab rendezője.

A fikciós dokumentumfilmek világát idéző előadás bemutatójának időpontja október 8. A címszerepben Gáspár Sándort láthatják a nézők

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában