Fotók, melyek szinte "beszélnek" – Ida regénye ihlette Kővári Rudolf újabb kiállítását

A tárlatot Körmendi Gitta költő nyitotta meg, aki olyan jól bánik a szavakkal, miként Rudolf a képekkel. Gyönyörű gondolatokat font csokorba a költőnő, melyeket mindenki saját magára tudott húzni egy kicsit, és még a kőszívek is elérzékenyülhettek ezen sorokon.

– Az idő egyként adott, csak más-más tartalommal telítjük azt. Talán már mindannyian éreztük, milyen érzés, mikor nem mondhattuk egy csodás pillanatnak: "maradj velem, szép vagy nagyon", mert tudtuk, nem maradhat. De vannak művészek, akik nem csupán látni, hanem láttatni is képesek a szépet, mindazt, amit nélkülük az idő érintetlenül, értelmetlenül, láthatatlanul sodorna tova. Mi pedig itt és most, ennek a csodának lehetünk szemtanúi – intézte a megható sorokat Körmendi Gitta a szép számban megjelent közönséghez és persze a művészhez. 

Rudolf képei többek annál, mint amit az elnevezésük takar. Alkotójuk a ráncokkal tördelt, megfáradt, idős emberi arcokban ugyanúgy megtalálja a szépséget, mint egy sugárzóan szép, ragyogó szemű, csodákra váró fiatal lány szemében. 

A művész is készült néhány gondolattal, mielőtt hagyta elveszni az érdeklődőket gyönyörű képei világában, és azokban az üzenetekben, melyeket ezen alkotások hordoznak magukban. 

Az Ida regénye nevet a sors fintorának köszönheti a kiállítás. Tavaly egy karácsonyi fotózás alkalmával kapta ajándékba Gárdonyi Géza művét a fotográfus, amit végül csak nyáron sikerült a kezébe vennie és elolvasnia. A történet vitte magával, hamar a regény végére ért. Miközben olvasta, már megfogalmazódott a fejében egy újabb kiállítás gondolata, és mit ad Isten, pont a Gárdonyi Géza Művelődési Ház ad otthont egészen december 16-ig az alkotásainak. Szerette volna még különlegesebbé tenni a tárlatot, így a képek mellett nemcsak a történetük és az alkotó gondolatai olvashatók, hanem a regényből vett idézetek is. Ez teszi egészen hangulatossá a kiállítást. Láthatjuk a művész szemüvegén keresztül a fotókat, és betekintést nyerhetünk a "kulisszákba", hogy olykor hogyan is született meg a tökéletes pillanat. Hiszen a fotózás erről szól: meg kell látni a pillanatot, és ehhez van, hogy rengeteg türelemre van szükség. De mindenképpen megéri.

A képek között sétálgatva pedig valódi érzelmek szabadulnak fel az emberből. Hihetetlen, hogy egy jól elkapott pillanat mennyi érzelmet képes átadni, szinte oda tudjuk képzelni magunkat az adott helyzetbe. Engem személy szerint az "Apai szeretet" című kép nyűgözött le a leginkább. Ahogyan az apa teljes odaadással nézi gyermekét, és ahogyan a képen keresztül sugárzik a szeretet. Van benne valami egészen különleges, hiszen ritka az a pillanat, amikor a férfiak fel merik vállalni érzelmeiket. Az édesapa mégsem tűnt sebezhetőnek, sőt: a legerősebbnek látszott, aki bármi áron megvédi gyermekét az életben. 

Egy szó mint száz, Kővári Rudolf mindenkinek valami egyedit tud adni, teszi ezt a maga visszafogottságával és szerénységével, miközben hatalmas kincs és erő van a kezében: vissza tudja adni életünk legszebb pillanatait.