2023.04.25. 20:55
Íróasztal, László Zsolttal
A Vörösmarty Társaság nemrég indított Íróasztal című beszélgetős sorozatában kedden délután a friss Vajda-díjas László Zsolt költő volt a vendég. A székesfehérvári irodalmi társaság ezen programsorozatában mindig más házigazda a vendéglátó.
Balról László Zsolt.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Ezúttal Pálfalvi András költő (aki korábban maga is megkapta a Fejér megyei költők által elnyerhető Vajda János-díjat) hívta meg László Zsoltot (a fotón balra), aki a társaság Vár című folyóiratának szerkesztője, valamint író, költő. A diskurzus során szóba került Takács Imre költészete is, László Zsolt szívesen beszélt az egykor itt élt költőről saját pályája kapcsán.
![](https://cdn.feol.hu/2023/04/OTcjziEcjReD1vlgjwespzg-tATNFXszZwz1cyD28sc/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDJiYmZmMGQwOTQ3YjM5ZGYxMzg4NGI3MmZiYzI5.jpg)
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban