Közös ünneplés

2023.04.20. 14:00

Népdalosok találkoztak Nagylókon

Második alkalommal rendeztek Népdalos Találkozót Nagylókon, ahol a környék klubjai és dalkörei oszthatták meg egymással tapasztalataikat.

Héjj Vivien

A második alkalommal megrendezett programnak ezúttal is a helyi közösségi ház adott otthont

Forrás: Nagylóki Közösségi Ház

Az eseménynek ezúttal is a Nagylóki Közösségi Ház adott otthont. A helyiek a Seregélyesi Élő Ősz Nyugdíjasklubot, a Ködmön citerazenekart, a Koncz Mária vezette Sárosdi és Hantosi Népdalkört, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet képviselőjét látták vendégül.

A közösségi eseményt a Nagylóki Faluvédő Egyesület elnöke, Bakonyi József nyitotta meg, majd Tóth József polgármester és Nagy Imola, a nagylóki és seregélyesi népdalosok vezetője köszöntötte a jelenlévőket. A nagylókiak dalkörük két egykori tagját, Géczi Sándort és Finta Imrét emléklappal és közös dallal köszöntötték.

Dalostársaik köszöntötték a helyi dalkör egykori tagjait, Finta Imrét és Géczi Sándort
Forrás: Nagylóki Közösségi Ház

A délután során minden dalkör bemutatkozási lehetőséget kapott: a Nagylóki Népdalkör és a Csobolyó Citerazenekar bihari népdalcsokorral, a Seregélyesi Élő Ősz Nyugdíjasklub Zala és Fejér megyei népdalokkal készült a találkozóra. A Sárosdi Népdalkör Galga-menti népdalokkal lépett színpadra a Hantosi Népdalkör és a Nagylóki Baka Dalkör pedig katonadalokkal mutatkozott be.

Az előadások után a szervezők minden jelenlévőt egy-egy szál virággal és emléklappal köszöntöttek, majd az program közös vacsorával zárult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában