Gratulálunk!

2023.06.08. 19:10

Ezért kaptak nemzetközi elismerést a Kodályos gyerekek! (videóval)

A Kodály nemzetközi elismeréssel hazatért gyermekkarát köszöntötte a Városházán Székesfehérvár polgármestere. A gyerekek és a karnagy is boldogan mesélt az átélt élményekről, az elért eredményekről. És persze az ének sem maradhatott el.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A Városháza dísztermében – már a vakációról is - énekelt csütörtökön délután a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI gyermekkara, annak örömére, hogy személyesen gratulált a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A kórus ugyanis arany diplomával és kategóriájának második helyezésével tért haza a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztiválról. Az 55 fős, 5. és 6. osztályos fiatalok Nyárs Annamária karnagy vezetésével érdemelték ki a nemzetközi elismerést.

A versenyzők közül a Kodály gyermekkara volt a legfiatalabb – derült ki a gyerekek elmeséléséből a városházi találkozón, ahogy az is: nagyon sokat készültek a megmérettetésre, és nagyon jól érezték magukat a kórusversenyen. A Városházán Nyárs Annamária így köszönte meg a találkozót:

- Sokszor mondtam a gyerekeknek, nem csak a hazánkat képviseljük, hanem képviseljük a városunkat, a megyénket, a hazánkat és a családjainkat is.

Cser-Palkovics András pedig hozzátette: ezek a fiatalok egy nemzetközi kórusfesztiválon és versenyen vettek részt, melyen több ország kórusával mérettettek meg és nagyon szép eredményt értek el.

- A város zenei életében a Kodálynak meghatározó szerepe van, s fontos, hogy a fiatalok és az őket felkészítő pedagógusok is érezzék: ezeket az eredményeket jegyzi a város és el is ismeri!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában