Tárlat

2023.06.13. 15:00

Vén Zoltán görbe tükre - Válogatás a humort sem nélkülöző pazar grafikákból

Ha Vén Zoltán grafikusművész jellegzetes alakja feltűnik Székesfehérváron, akkor sejthető, hogy kiállítás készülődik. A Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében még láthatók a képek.

Lakner József még a megnyitón kérdezte Vén Zoltánt (balra) művészetéről, témáiról

Fotó: Klein Anna

A májusi tárlatnyitó egyebek mellett azért is volt öröm, mert a terem körülbelül két évig tartó felújítása után ez volt az első kiállítás a megszépült falak között. Utalt erre megnyitójában Lakner József is, a társaság alelnöke, a képzőművészeti tárlatok fő szervezője. Ő volt az, aki a megnyitón kérdezte magát a művészt, Vén Zoltánt, illetve kisebb összefoglalóját adta a Béke-karc, rész-metszet című tárlatnak. Ez, amit leírtam, persze azon a grafikán látványos igazán, amelyről a kiállítás a címét kapta. Jellegzetesen vénzoltános ez is: az alkotó utal saját magára, tehát Vén Zoltánra, vagyis az ő kiállítására a Vörösmarty-teremben, amelyhez egy faajtó vezet, előtte katona, egy furcsa, torz alak, körülötte téglafal, az egész olyan középkorias, utalással a XX. századra – csupa szellemesség, irónia. Ugyanakkor komolyság is. Általában ilyenek a grafikusművész alkotásai, amelyek igen aprólékosan kivitelezve vonultatnak fel bibliai motívumokat, szereplőket, jelenítenek meg történeteket, ám egyáltalán nem porosan, unalmasan, hanem szintén vénzoltánosan egyedien, humorral, olykor több-kevesebb erotikus beütéssel. Egyes képeken keleties stílusú, egymásba fonódó párok, a képzőművészetből ismerős nőalakok tűnnek fel, aztán ismét a humor jelenik meg: „Lomtalanítás” – hirdeti a felirat a Paradicsom kapujában, és megint magára a művészre való utalás: „Vén Zoltán mitológiája, regényes tárlatvezetés”. És valóban: a grafikusművész a legjobb értelemben tart „néma” tárlatvezetést munkáiban, munkáival a mitológia csodálatos és sokszor bonyolult világában. Felhívja a figyelmet egy-egy témára, szereplőre, mai jelenségre, párhuzamot vonva vagy ellentétbe állítva akár a sötét középkorral. Mindezt pedig magas művészi színvonalon teszi az alkotó, aki egykor a Pénzjegynyomda tervező osztályán dolgozott, majd a Magyar Állami Bábszínházhoz került, később pedig az ex-libriseiről vált ismertté. Kisgrafikáit a mai napig is többen gyűjtik, különösen azok, akik vevők arra a képre, amelyet Vén Zoltán megmutat görbe tükrén keresztül.

Angyali üdvözlet, Bábel tornya – a biblikus témák is gyakoriak Vén Zoltán grafikáin
Fotó: Klein Anna

Lakner József egyébként magáról a rézmetszés technikájáról is kérdezte Vén Zoltánt, és megemlítette: a témák jelentős része bibliai, valamint a szentek életét is nyomon követhetjük a képeken. Mindez pedig a sajátos, olykor egészen groteszk világlátástól és alkotói stílustól lesz nagyon mai. Lakner József is kitért a grafikák erotikus mivoltára, firtatva, hogy mennyire illik az ilyen ábrázolásmód például az újszövetségi jelenetekhez?

A tárlat kapcsán azt is megtudhatta a közönség: Ferenc pápa magyarországi látogatása során grafikusművészek egyedi metszeteit tartalmazó mappát is kapott ajándékba. Ebben szerepelt Vén Zoltán egy munkája is, amely a hírek szerint igen nagy hatást tett a pápára.

Hogy ez melyik, az is kiderülhet a június végéig nyitva tartó kiállításon.

Szerző: Bokros Judit

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában