Nem volt könnyű gyermekkora a Bory-vár múzsájának, "Picoskának"

Bory Jenő szerelme, felesége, három gyermek édesanyja, alkotótárs, festőművész, a vár kertésze, számos szobor modellje és versek ihletője – ekképpen aposztrofálták Komócsin Ilonát, akit férje Picoskaként becézett. Rá úgy emlékeznek leginkább az emberek mint Bory Jenő múzsája; az életéről azonban keveset tudnak.

"Komócsin Ilona Szegeden született 1885-ben. Édesanyja 29 éves korában TBC-ben halt meg, hátrahagyva 2 és fél év körüli kislányát, előtte már két kisfiát temette el" – kezdődik Picoska (és családjának) szomorú élettörténete, amely sajnos hasonlóképpen rosszul folytatódik: "Édesapja karsérülése miatt, melyet többször le kellett vágni, halt meg. Picoska 7 éves volt, amikor az édesapját is elvesztette." Vagyis hamar árva lett, fiatalkorát nevelőszüleinél otthonra találva töltötte. Ők azonban – a leírás szerint – cselédként dolgoztatták, neki kellett például a tüzelőt behordani, a kályhát hamuzni. Gyermeki vágyait sem élhette ki: télen nem csúszkálhatott a jégen, nehogy elkopjon a cipőjének talpa. De az osztálytársai előtt is "meg kellett játszania" magát, ugyanis kortársai rendszeresen cukorkákat vittek az iskolába, melyeket az óra alatt zacskóból eszegettek. Erre Picoskának nem volt pénze, ezért amikor babot ebédeltek, összegyűjtötte a babszemeket s azokat eszegette a pad alatt, hogy úgy látsszon: neki is van cukorkája – írták.

Bory Jenő szerelme már korán elköteleződött a kultúra iránt, tehetsége hamar megmutatkozott. Az akkoriban megjelent újságcikkek tanúsága szerint 1901-ben, azaz 16 évesen Győri Vilmos Egy anyaszív reménye című versét szavalta "a nagyméltóságú cserneki és tarkeői Dessewffy Sándor Csanádi püspök, v. b. t. tanácsos úrnak nevenapja alkalmából, márczius hó 18-án rendezett ünnepély" műsorán. 1903-ban a Szeged és Vidéke arról tudósított, alkotóként "színes hímzésben, moliéra, dicséretet érdemelt", két nappal később pedig a gyorsíró versenyen, haladó kategóriában ugyancsak dicséretet kapott. Ez év júniusának végén már az ötvennégy új tanítókisasszony egyikeként emlegetik, míg 1911-ben az Okleveles rajztanárok, rajztanítók és rajztanítónők névjegyzékében szerepel mint Boryné Komócsin Ilona, aki 1908-ban szerezte meg képesítését, állomáshelyeként pedig Budapestet jelölték meg.

A Bory-vár közösségi oldalon leírtak alapján "Szegeden végezte alap- és középfokú tanulmányait, melynek során tanítónői képesítést szerzett. Szeged város ösztöndíjával a Budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványaként ismerkedett a festészettel. Itt találkozott Bory Jenővel, akivel 1907-ben házasságot kötött. Házasságuk alatt három gyermekük született, Klára és Ilona (ikrek) 1910-ben, György 1914-ben. 

Élete során portrékat (Prohászka Ottokár püspök, Sajó Elemér, Grohmann Lajosné stb.) és csendéleteket festett. Csendéleteinek témája szinte mindig a saját maga által létrehozott kertjének virágai voltak. Életében önálló kiállítása nem volt. Családanyai és hitvesi szerepe kárpótolta a kiállításokon való részvétel elmaradásáért. Művei megszületésüktől kezdve napjainkig a Bory-vár állandó kiállításának megbecsült darabjai. A Bory-vár egész eszmeisége magán hordozza annak jeleit, hogy milyen fontos szerepe volt a múzsának e művészi életmű megszületésében."

A Polgári Védelem nevű újság 1967. májusi lapszámában hosszabban foglalkoznak a Bory-várral s a cikkben Picoskát is megszólaltatva mutatják be azt. "Nem műemlék, hiszen alig ötvenéves, és nem is stílusos remekmű, hanem egy szobrásztanár – Bory Jenő – fantáziaszüleménye. Negyven évig, minden nyáron építette a várat, feleségének, Komócsin Ilonának ajánlva. A lakója most is a feleség, az örök társ. A kerti körpad előtt áll és emlékezik. Arca már ráncos, de szemében a lelkesedés csillan, s egy kis könny is, amint férjéről beszél. 

– 1912-ben vásárolta ezt a hegyoldalt. Minden nyarát itt töltötte. Szobraiért nem pénzt, hanem cementet, sódert kért, hogy saját ötletei alapján felépítse a várat" – így a beszámoló. 

Kifejezetten róla, az életéről azonban keveset cikkeznek az általunk megtalált, digitalizált írások alapján. S ez alól nem jelent kivételt az 1974-es év sem, amikor a Déli Hírlap, a Dolgozók Lapja és a Dunaújvárosi Hírlap egyaránt megírta: elhunyt az utolsó magyar várúrnő. A szöveg ugyanis – a cím ellenére – elsősorban Bory Jenővel, a várral és annak létrejöttével foglalkozik. Ami a magánéletből ismeretes, ennyi csupán: "A Boryak az elmúlt évtizedekben is lakták a székesfehérvári vár lakószárnyát, az épületet és műgyűjteményt pedig megnyitották az idegenforgalom előtt. A Bory család jelenleg Bory Jenő három gyermekéből, hét unokájából és tíz dédunokájából áll. Érdekes módon egyik leszármazott sem ment művészi pályára, egyedül a legidősebb, Bory Klára próbálkozott festéssel lánykorában. A vár ormára most gyászlobogó került: Bory Jenőné, az »utolsó magyar várúrnő« 89 éves korában elköltözött az élők sorából. Földi maradványai a férje építette családi kriptában pihennek, a székesfehérvári temetőben."

1979 novemberéből a Fejér Megyei Hírlapban olvasható egy rövid jellemzés a múzsáról. "A vár másik lakója, Csermák Kálmán tervező mérnök, az egyik Bory lány férje. 1960-ban költöztek ide, amikor Boryné özvegy lett. Tizenöt évvel élte túl férjét, addig éltette a feladat, társa hagyatékának gondozása, de belefáradt. Veje így beszél róla: – Nemcsak szép, de remek asszony is volt, ritka jó anyós. Ő Szegedről került a Képzőművészeti Főiskolára, szintén ösztöndíjasként. Ott ismerkedtek meg, ott találták meg egymást."