Az akvarell- és olajfestmények ismerős hazai tájakat is megörökítenek

Az egyik helyszín a Szent István Király Múzeum Pelikán Galériája, ahová belépve szinte azonnal „kilépünk” a természetbe. Méghozzá tópartok környékére, erdőkbe, parkokba, ahol erőteljes színekkel van jelen az ősz, a jellegzetes formájú dombokat, hegyeket pedig a kék, a szürke sokféle árnyalata veszi körül. Itt egy badacsonyi, balatoni táj, amott a Velencei-tó nádasát ismerjük fel, megint máshol pedig felfedezzük a Kossuth utca azon részét, amelyen keresztül eljutottunk a galériába – mert a tájképek mellett városképek is vannak, sőt csendéletet is láthatunk a penci születésű festőtől, aki 1953-tól élt Székesfehérváron, és a civil életben a közigazgatásban dolgozott.

Sándorfalvi Sándor a festészetet először Budapesten tanulta egy szabadiskolában, ám tanulmányait meg kellett szakítania, később pedig már Fehérváron kezdett bele újra a festésbe, a képzőművészeti ismeretek elsajátításába. Itt szintén szabadiskolák tagjaként, autodidakta módon leste el a technikai fogásokat, és olyan mesterei voltak, mint például Ballagó Imre, Áron Nagy Lajos vagy M. Tóth István. Kiállításokon 1955-től szerepelt, egyebek mellett a csoportos Fejér megyei tárlatokon, valamint egyéni tárlatokon voltak láthatók munkái. A Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja volt – olvasható a társaság honlapján.

A művészközösség közös műterméből valók azok a művek is, amelyek a Pelikán Galériába, illetve a másik helyszínre, a Gárdonyi Géza Művelődési Házba kerültek. A két kiállításnak két külön megnyitója volt, némi időbeli eltéréssel. Így is zárulnak: a Pelikánban február 23-ig láthatók a képek, a Gárdonyiban pedig március 1-ig lesz nyitva a kiállítás. Utóbbi helyszínen a művész akvarellfestményeit mutatják be, a Pelikán Galériában azonban az akvarellek mellett olajképek is láthatók gyűjtőktől; ezek szintén magukon viselik Sándorfalvi Sándor sajátos technikájának nyomát.

E technikáról is beszélt a megnyitók apropóján Revák István festőművész, aki azok közé tartozik, akik még láthatták dolgozni a mestert abban a bizonyos közös műteremben. Tőle tudható, hogy a kiállított alkotások egy, a műteremben megtalált mappából valók, amelyben körülbelül nyolcvan kép volt. Ezekből válogattak ki a Pelikán Galéria és Gárdonyi Géza Művelődési Ház kiállításaira hatvannál több művet.

Revák István úgy fogalmazott Sándorfalvi kapcsán: „Akvarelljei a magyar táj személyes, megszólított szent helyei, országunk nyugati részei: Nógrád, Penc, Salgótarján; a Dunakanyar (Visegrád, Vác); a Balaton nevezetességei, fényei; és városa, Székesfehérvár Romkertje és templomtornyai.” Az akvarellek merészek és dinamikusak: „A foltokat rajzolatok veszik körül, és a színek átmeneteit a satírozott technika árnyalja. A festő és grafikus egyszerre mutatkozik be. Festékeinek egy részét és a rajzi eszközöket is maga készítette, érzékeny kísérletező. Ballagó Imrétől tanult sajátos vízfestészete és színkeverése segítette az üdeség érzetét” – fogalmazott Revák István, aki a Pelikánban látható, Öreg festő című olajképről is részletesen szólt az időskori munkákat elemezve.

Sándorfalvi Sándor képeit nézve közel kerülhetünk a természethez, és a csöndes szemlélődésben, befogadásban megélhetjük azt a békességet, nyugalmat, amelyre a festőművész törekedett.