2024.03.11. 11:00
Áhítattal indult a kiállítás bemutatása
A Székesfehérvári Református Gyülekezet történeti kiállítás megnyitójára került sor vasárnap délután öt órakor a Széchenyi úton található gyülekezeti központban. Az előadó Demeter Zsuzsa helytörténész volt.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Szép számmal gyűltek össze az érdeklődők a rendezvényre ami a fehérvári reformátusok 200 éves jubileumi és ünnepi programsorozatának részeként került megrendezésre. A kiállítás több mint egy hónapon keresztül látogatható majd, egészen pontosan április 19-ig Istentiszteleti és hivatali időpontokban a Széchenyi út 16 szám alatt. Berze Jánost, székesfehérvári lelkipásztor, a Budai úti gyülekezet vezetőjét is megkérdeztük a rendezvényről.
Áldott alkalomra gyűltek össze és került sor, ami már első pillanataiban is a csodára utalt!
– Igen, én is így gondolom. Egy igei köszöntővel, mondhatni áhítattal kezdődött az alkalom, amit Brunner Vilmos tartott, és az Apostolok cselekedeteiből a pünkösdi történetet idézte a jubileum kapcsán, utalva a közösség születésére, és hogy Isten, hogy hívta létre Jézus megváltó munkája által a keresztény egyházat, illetve hogy hasonló csodaként élték meg a fehérvári reformátusok is, hogy hosszú évszázadok után, 1824. január 11-én hivatalosan is megalakulhatott a református egyház Székesfehérváron is, amiért imádságban adtunk hálát a köszöntő végén.
![](https://cdn.feol.hu/2024/03/TGwgjzp84vKY5ocKrdoZUi5W7xi2XOqoqG8R1lS9BCQ/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkOWEyN2MxNmQ3YzQyYTRhYTY5NjAxZTliODE2OTU1.jpg)
Egy előadással folytatódott a rendezvény
– Az áhítatot követően Demeter Zsófia helytörténész tartott előadást, ami nagyon részletes és egyben elgondolkodtató volt! Azt a kérdést tette fel az előadó, hogy az 1824-es megalakulása a gyülekezetnek az időben történt, netán korán vagy esetleg későn? Mind ezt a történelem eseményeinek a fényében vizsgálva, visszanézve egészen a török megszállás idejéig. Nagyon szép előadást hallgathattunk meg, utána pedig megtekintettük közösen a kiállítást.
![](https://cdn.feol.hu/2024/03/UEWKGwhwEf8E3No7mm9FKLxazX9fUvy-d3eBHgrY5TY/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1OWFlNmY1NmYzOTRkM2NiZGFlNWFhYjAwMTM4OGI4.jpg)
Mire számíthat a látogató, aki ellátogat a tárlatra?
– Nyolc tablón olvasható, szép képekkel kísérve a gyülekezet története. Illetve a Szent István Király Múzeumtól kölcsönbe kapott tárolókban tudtunk kiállítani még, a gyülekezet életéhez tartozó tárgyakat, kelyheket, tálcákat, régi Bibliát, anyakönyvi kivonatokat., tehát mondhatom, hogy egy nagyon izgalmas és igényes, kiállításra hívunk szeretettel minden érdeklődőt.
![](https://cdn.feol.hu/2024/03/vzloKwdaooTlgyu6zAjMMFLxAAKKCPByAFIZgm_6IYQ/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzNTJjYjVlYzFlMDQ5YTRhMmE5N2Y4NWMwMzJmNzY2.jpg)