Színes programok a héten

2024.04.08. 20:46

Közel fél évszázada rendezik meg a JAK napokat (videó)

Idén is megtartják a hagyományos József Attila Kollégiumi Napokat

Bokányi Zsolt

Fotó: BOKA

2024. április 8–12. között a JAK-napok keretében emlékeznek meg a kollégium névadójáról József Attiláról, illetve a költészet napjáról. A megnyitót április 8-án tartották a kollégium aulájában, ahol elsőként az intézmény vezetője Borók László köszöntötte az érdeklődőket. Beszélt a létesítmény korosztályát tekintve is sokszínű összetételéről, a kollégiumi identitás fontosságról, és arról hogy mennyire nagy szükség van ebben a közösségben az elfogadásra és az összetartásra. Kiemelte, hogy a rendezvénysorozat is ebben szeretné erősíteni a közösséget, illetve alkalmas lehet arra is, hogy megmutassa magát az intézmény a külvilágnak, és minden érdeklődőnek. A köszöntőt és a diákok versmondását követően, megkoszorúzták az aulában található József Attila szobrot is.

Méltó megemlékezés zajlott az intézményben található József Attila szobor előtt! Fotó: BOKA

Az alkalom után, a galériában megnyitották a rendezvény ideje alatt működő kiállítást. Este héttől pedig egy kimondottan fontos témát boncolgató a „Drogokról őszintén egy kollégistától” c. előadást hallgathatták meg az érdeklődők. A héten olyan további programok is színesítik a JAK napokat, mint a focibajnokság, Magyarország vetélkedő, szavalóverseny, pókerbajnokság és természetesen megtartják a közös főzést is az udvaron.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában