2024.06.07. 20:00
A magyar nyelv a legfontosabb kapocs – XI. alkalommal rendezték meg a Pusztinai Kézműves Tábort
Immáron tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Pusztinai Kézműves Tábort a Moldvai Magyarságért Székesfehérvári Egyesület és Pusztinai Házért Egyesület.
Kreatív alkotások születtek a különféle kézműves foglalkozásokon
Forrás: Moldvai Magyarságért Székesfehérvári Egyesület
„Kodály Zoltánnak a zenei hagyatékon túl mást is köszönhetünk, lejegyezte például a zárt és nyílt e hangok közötti különbséget. A zeneszerző, népdalgyűjtő – tovább gondolva Széchenyi István gondolatait – úgy vélte: nyelvében és zenéjében él a nemzet.” – ezen gondolatok mentén szervezték meg idén is a moldvai Pusztinában a már hagyományosnak számító kézműves tábort.
A településen a helyi Magyar Házban jelen tanévben is folytatták magyarságmentő munkájukat a helyi tanítók szülők és segítők, s ehhez kapcsolódott a huszonkilenc gyermek részvételével lezajlott tábor tematikája is. A hatnapos foglalkozássorozat részeként számos különféle kézműves foglalkozás várta a gyerekeket, akik készíthettek többek között bőr alkotásokat, barátságkarkötőt, terményékszereket, kipróbálhatták a gyimesi és moldvai csángó mintás tojásfestést, a szövést és a horgolást is.
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/Ptho8BdaSLmi_pL7IukPt4yd3f5HUaHI4J24IlnLHwg/fit/1200/524/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjOGQ2ZDdhM2U0ZjQ5OTFiNTZmMmZjZmY3M2JiNjg3.jpg)
Forrás: Moldvai Magyarságért Székesfehérvári Egyesület
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek továbbá a magyar nyelv és kultúra ápolására, hiszen a csángó és az anyaországi kultúra között ez a legfontosabb kapocs. Mindez versek, mesék, népi rigmusok és népdalok mondásával, éneklésével valósult meg. A nyelvi fejlesztésnek köszönhetően erősödött és gyarapodott a résztvevők nyelvi kifejezőkészsége, szókincse, valamint bővült a magyar hagyományokról szóló tudáskincsük is. Az irodalmi és zenei művek feldolgozása és a mindennapi magyar nyelv használata elősegítette a csángó – és egyben magyar nyelvű – identitás elmélyítését a gyermekekben.
Az egyes programelemek végén mezőföldi és moldvai zenés-táncos foglalkozás és táncház várta a táborozókat. Nyisztor Ilona, a Pusztinai Házért Egyesület elnöke és Fux István, a Moldvai Magyarságért Székesfehérvári Egyesület elnöke közreműködésével a népzene, a néphagyományok és a nemzeti jelképek megismerése kerülhetett középpontba.
Idén először ráckeresztúriak is részt vettek a moldvai magyarságot támogató programon: a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola és a Ráckeresztúri Mosoly Óvoda is bekapcsolódott a munkába.