Kiállításon a magyar diafilm atyjának eredeti munkássága (galéria)

A magyar diafilm hőskorának legismertebb alkotásait hozta el a kápolnásnyéki Halász-kastélyba a BÁV ART és a Magyar Diafilmgyártó Vállalat, melynek tárlatát július 20-án, szombaton nyitotta meg Nagy Elek, a BÁV Igazgatóságának elnöke, L. Simon László József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója és Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója.

Mese: minden gyermeknek jár az élmény

Nagy Elek többek között a mese fontosságáról szólt a megnyitón, hiszen az a gyermek személyiségfejlődésének legfontosabb időszakában hangzik el – fogalmazott.

- A mesékkel formálni lehet a gyermekek személyiségét, a meséknek ereje van! Izgalmas és felemelő érzés hallgatni őket – majd visszaemlékezett a diafilmek hangulatára, amely az internet világában még nagyobb jelentőséggel bír. – Minden gyermeknek meg kellene kapnia ezt az élményt, amely ma is családösszetartó erővel bír – a Kápolnásnyéken látható diafilm gyűjtemény jelentőségére utalva pedig hangsúlyozta a BÁV munkájának fontosságát, amely felvásárolta a Zórád-gyűjteményt: - Nemzeti múltunk ilyen kivételes értékeit kutassuk fel, őrizzük meg és mutassuk be a nagyérdeműnek!  

L: Simon: erős érzelmek a magyar diafilmhez

L. Simon László kiemelte: a diafilm generációkat köt össze, a magyar diafilm gyártáshoz pedig nem véletlenül fűzhetnek bennünket erős érzelmek. Merthogy  - ahogy a most nyílt kiállítás is mutatja - a magyar képregény és diafilm klasszikusai esztétikai értelemben is kimagasló teljesítményt nyújtottak.

- Az itt látható kiállítás mutatja, hogy Zórád Ernő világviszonylatban is élvonalba sorolható grafikus és festőművész volt. Sőt: minden egyes diafilm kockája önértékét tekintve is érvényes művészeti alkotás. Nem pusztán illusztráció, hanem kifejezetten értékes mű! Egyben látni őket pedig fantasztikus!

Az ókori Kínában kezdődött minden

Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója a diafilm kultúra „ősi és érzelmes múltjáról” szólva elmondta: már időszámításunk előtt az ókori Kínában léteztek olyan árnyképjátékok, melyek során a művészek a falra, világítás segítségével különböző árnyjátékokat vetítettek. De ennél is továbbment, s rámutatott: az ókori görög és római szobrászat frízeit akár „képregényekként” is értelmezhetjük, amelyek történeteket, mitológiai, történelmi eseményeket mesélnek el.

A szegények Bibliájával folytatódott

- Ugyanez folytatódik a középkorban, amikor a templomok falára freskókat festettek, melyek szalagszerű, legenda szerű formában mesélik el Krisztus és Mária életének történeteit, magyar példát említve pedig például Szent László királyunk legendáját, amely szintén képkockánként mutatta be az egyszerű emberek számára a történetet. Ezért is hívták úgy, hogy „Biblia Pauperum”, azaz a szegények bibliája – hiszen ezeket nézték, akik nem tudták olvasni a történeteket. Már ebben az időben kialakult, hogy az egyes képkockák, illetve jelenetek úgy különülnek el, hogy amikor két alak hátat fordít egymásnak, ott kezdődik a következő részlet, és amikor az alakok egymás felé néznek, az egy összetartozó kép.

„Képregény” a szentekről

Megemlítette továbbá a Magyar Anjou-legendáriumot, melynek minden oldalán négy kép volt látható, alatta másfél-két soros szöveg. A szentek legendáit tanították segítségével a leendő kiskirálynak. De a diafilm elődjeinek tekinthetők a barokk és a rokokó idején megjelent eszközök is, melyek segítettek képeket a falra vetíteni. Ezek a vívmányok előzték meg a camera obscura találmányát, amely tükrök segítségével vetítette a falra a kinti látványt. Innen már csak egy lépés volt a fotográfia felfedezése, melynek fejlődése a 19. századra megteremtette a diafilm alapját.

Fotográfia és villanykörte: a két fő alap

- Az egyik alap a fotográfia, a másik pedig Edison találmánya, a villanykörte volt. Ehhez már csak egy lépés kellett: egy olyan film, ahol ezt sorba lehetett szedni. Ez a 20. századra, a ’30-as években, a két háború között meg is születik - akkor azonban még időnként ez a film bizony meg-meggyulladt néha… Az 1950-es évek elejére a világ felfedezi azt a filmet és anyagot – a lángmentes diapozitívot – amely már alkalmas a vetítésre. Így az 1980-as évek közepétől megindulhat a magyar diafilmgyártás is – emlékezett vissza a diafilmgyártás kialakulásának történetére a művészettörténész, kiemelve: idén, 2024-ben ünnepeljük a Magyar Diafilmgyártók Vállalat alapításának 70. évfordulóját.

Zórád Ernő: kényszer szülte illusztrátor?

Zórád Ernőről pedig, mint a XX. század egyik legjelentősebb festőjéről és grafikusáról szólt, aki tehát nem, mint illusztrátor kezdte pályafutását: - Az 1950-es években, a II. világháborút követően relatíve kevés kiállítási lehetőséget kapott mint képzőművész, ugyanakkor egyre-másra keresték meg az akkori lapok, újságok annak érdekében, hogy illusztrációkat készítsen számukra. Tehát bizonyos értelemben kényszer szülte azt, hogy Zórád elkezdett illusztrációval foglalkozni. De ezt is hihetetlen magas szinten tette és komoly művészi rangra emelte. Zórád Ernő volt az, aki az illusztrációt, a grafikának ezen alkalmazott ágát nem lebecsülte, hanem felemelte és művészi színvonalon művelte.

Zórádnak azonban a magyar diafilm jelentős történeteinek megteremtése mellett a szóbuborékos képregény megalkotását is köszönhetjük. Legelső ilyen munkája 1957-ben a Winnetou volt. Az ’50-es évek közepétől pedig egyre-másra készíti a Diafilmgyártó Vállalat megrendelésére azokat a filmeket, amelyekből a kápolnásnyéki Halász-kastélyban is láthatók az eredeti illusztrációk.

Rajzai tükrözik a művek karakterét

- Hihetetlen teremtő erő és technikai tudás jellemezte. Alapvetően tussal dolgozott és akvarellel színezte munkáit. Életpályáján a rajz játszotta a vezető szerepet: minden képi kompozíciójának ez az alapja, melyen a tus uralkodik, a színeket, foltokat, tónusokat pedig inkább hangulatfestő elemként használta. A grafikus szellem tehát mindvégig megmaradt a művészetében. De amikor végignézzük alkalmazott grafikáit, azt látjuk, hogy nem csak kiváló technikai tudással rendelkezett, de igyekezett úgy elkészíteni ezeket a diafilmeket, hogy azok igazodjanak a mű hangulatához, karakteréhez. Más a jellege, kicsit expresszívebb például a Don Quijote-nak, s megint más Huckleberry Finn történetének, melyben sokkal inkább az amerikai művészet hagyományai érződnek. A Marco Polo kalandjai esetében pedig a kínai tusfestészet hagyományait emeli be az illusztrációkba. Tehát mindig igyekezett a mű hangulatát is megragadni a képi ábrázolásaiban, és arra is nagy figyelmet fordított, hogy az ábrázolt történet helyszínei korhűek legyenek - az egészet úgy varázsolta a gyerekek és a felnőttek elé, hogy bizonyos értelemben visszaadta és képi formába öntötte a regények eredeti gondolatát. Zórád tehát a magyar diafilm atyja, akinek munkáin generációk nőttek fel, s akinek művészetéből a magyar illusztráció fiatalabb tagjai is meríthetnek.

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el: