Mezőszentgyörgyi, a megye első „sportdoktora”

2018.08.08. 15:00

Utánpótlásunk ötven évéről ír Mezőszentgyörgyi László

Mezőszentgyörgyi Lászlót nem kell bemutatni Fejér megyében, hiszen munkásságának jelentős részét a testnevelés és a sport területén végezte, az edzőképzésben több ismert szakember került ki munkája nyomán.

Káldor András

Dr. Mezőszentgyörgyi László könyvének minden sora szakmailag alátámasztott

Fotó: Káldor András/Fejér Megyei Hírlap

A 76. évében járó szakember Öt évtized az utánpótlás-nevelés nyomában címmel jelentette meg az utánpótlás-nevelés területén és Fejér megye versenysportjának irányításában szerzett több mint öt évtized tapasztalatairól szóló tanulmányát. Arra az idősebbek emlékeznek, hogy Mezőszentgyörgyi László irányította 1969-ben a Köfém SC női kézilabdacsapatát, amely akkor vele jutott fel először az NB II-be. De amikor a Volánnál megalakult az öttusaműhely, annak terveit is ő dolgozta ki. Hosszú ideig koordinálta a megye versenysportját, utánpótlás-nevelését, és utóbbi terén elismert kutatásokat is folytatott. Ezen tapasztalatait összegezte az utánpótlás-nevelés hazai történetét feldolgozó közel százoldalas művében, amely minden bizonnyal forrásmunkának tekinthető a következő időszakokban.

– Egy évig tartott, míg elkészítettem, sokat őrlődtem azon, hogy mi kerülhet bele, illetve mi az, amit jobb, ha nem említek. Igaz, az összefoglalóba be is írtam, hogy én őszinte ember vagyok, és csak azt tudom leírni, amit nekem mondanak, érzek, látok, olvasok – fogalmazott a szerző, aki folyamatosan publikál a Magyar Edző című szaklapban. Majd hozzátette, hogy a könyv nem magától született meg, alátámasztják ezt a különböző törvényekből, határozatokból, rendeletekből származó idézetek. Persze azért rengeteg olyan szakmai-baráti beszélgetés részleteit is tartalmazza, amelyek hozzásegíthették az anyag elkészítéséhez.

– Félig történeti, félig szakmai áttekintésnek is mondhatom ezt a könyvet, voltak, akik biztattak arra, hogy írjam meg, és örömteli számomra, hogy a szakmai körökben értékelték is – tette hozzá. Fél évszázadot dolgozott az utánpótlás-nevelésben, így természetesen részletesen ismerteti az utánpótlás-nevelés egységes rendszerét, amely 1963-tól 1980-ig a magyar sport egyik legeredményesebben működő „projektje” volt, és amely hosszú évtizedekre biztosította a magyar sport nemzetközi eredményességét.

Dr. Mezőszentgyörgyi László könyvének minden sora szakmailag alátámasztott
Fotó: Káldor András/Fejér Megyei Hírlap

– Arra büszke vagyok, hogy tizenöt olyan évet nyomtam le a megyei sporthivatalban a rendszerváltás előtt, hogy az akkori értékelő rendszerek szerint Fejér megye mindig az élen végzett a megyék rangsorában – mondta elégedetten. Nyolc unokája van, így annak ellenére, hogy éli a nyugdíjasok életét, teljes mértékben tisztában van a jelenlegi utánpótlás helyzetével, a mindennapos testneveléssel és a testnevelési felmérési rendszerekkel. Tárgyalja többek között az edzőképzés, az iskola, család, sporttevékenység viszonyának kérdéseit is.

– Nem mindenben a gyerekek a hibásak. Más irányultságúak a mostani fiatalok, a rendszerváltás előtt érdemes volt számukra a sportban maradandót nyújtani, kiugrási lehetőséget adott. Ma pedig órákon át nyomogatják a telefonokat, háttérbe szorul a mozgás. A családi környezet sem igazán inspirálja őket, a szülő felméri, hogy az élcsapatokban alig van magyar játékos, ez pedig hiba. Akinek nem ragyog ugyanis a szemében a nyerni akarás, az eleve nem alkalmas az élsportra – hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában